Hírek

Békés megyében is megjelent a madárinfluenza

Békés megyében is megjelent a madárinfluenza: Battonyán egy mintegy 23 500 egyedet számláló növendék hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig egy csaknem 10 000-es törzslúd-állomány felszámolását kezdték meg a szakemberek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.

A Nébih közleményében felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására – írja az MTI.

fotó: wikimedia

Bács-Kiskun és Csongrád megye után Békés a harmadik megye, ahol megjelent a betegség.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének okait a folyamatban lévő járványügyi nyomozás tárhatja majd fel.

A madárinfluenza március 25-i kitörése óta 241 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun, Csongrád és most már Békés megyében. Az állategészségügyi szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is hívták fel e figyelmet.

Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére. Különösen, mivel a járványügyi nyomozások alapján több esetben, például a mostani Békés megyei kitörések kapcsán is valószínűsíthető, hogy a takarmányszállító járművek szerepet játszottak a járvány terjedésében – hívja fel a figyelmet a Nébih.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook