Hírek
102 éve született Baráth Zoltán, a felhagyott szőlők kutatója
Baráth Zoltán (Pestújhely, 1924. március 1. – Nagykanizsa, 1982. október 2.): biológus, egyetemi tanár, a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatok kutatási koncepciójának kidolgozója.

Forrás: pxhere.com
A budapesti tudományegyetemre 1943-ban iratkozott be. Tanulmányait a háború megszakította, s a hadifogságból visszatérve 1950-ben szerzett oklevelet. Ezt követően az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán lett tanársegéd. 1957-től gimnáziumban tanított, s később a Természettudományi Múzeum Növénytárának kutatója lett. 1965–75 között az Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti Botanikai Kutató Intézetében dolgozott. 1966-ban doktorált. 1975-ben Nagykanizsára, az Agrártudományi Egyetem Agronómiai Karára nevezték ki tanszékvezetővé, s itt dolgozott haláláig. Florisztikai és taxonómiai tárgyú publikációi a Földrajzi Értesítőben, a Magyar Nemzeti Múzeum folyóiratában és a vácrátóti intézet kiadványaiban jelentek meg. Az Akadémiai Kiadó Biológiai Lexikonának munkatársa volt.
Részt vett a növénytársulások ökológiai minősítésére és összehasonlítására szolgáló ún. TWR értékekről összeállított alapvető tanulmány elkészítésében, 1967-ben. Jelentős részt vállalt a Bükk-hegységi vegetáció-kutatásban és az országos gyomfelvételezésekben. Értékesek a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatai.
agrotrend.hu / Jeles Napok
