Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári kar hallgatói kapták meg először a diplomájukat az SZE-n

A Széchenyi István Egyetem nyári diplomaátadóinak első ünnepségét az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon rendezték július 5-én. A frissdiplomásokat dr. Tóth Tamás dékán mellett dr. Nagy István agrárminiszter is köszöntötte. Az eseményen mintagazdaság címet kapott az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.

 

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának diplomaátadó ünnepségén dr. Tóth Tamás dékán kifejtette, a kar képzési-kutatási portfóliójának középpontjában ma már a legkorszerűbb precíziós technológiák, az agrárdigitalizáció, a környezetvédelem, a vidékfejlesztés, valamint a fenntartható élelmiszeralapanyag- és élelmiszer-termelés állnak.

„Az elmúlt időszakban az egyik fő hangsúlyt a magyar és az angol nyelvű képzések bővítésére helyeztük, így összesen tizenegy új alap-, mester- és mikrokredites képzést indítottunk”

– hangsúlyozta. Utóbbiak közül megemlítette a mikrobiológiai laboráns, az infrastruktúramonitoring, az agrár-térinformatikai és agrárdigitalizációs specialista, az új szakirányú képzések közül pedig a precíziós állattenyésztő és takarmányozási szakmérnök, a hidrogénrendszerek szakmérnök-szakember, a dróntechnológiai szakmérnök-szakember szakot. Mindezek mellett egy új alapképzési (agrár- és üzleti digitalizáció) és két új mesterképzési (agrárközgazdász, ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember) szak is létesült.

A végzettek a munkaerőpiacon értékes tudásra tettek szert egyetemi tanulmányaik során. (Fotó: Adorján András)

A dékán elmondta, a korábban megvalósult beruházások után további jelentős fejlesztéseket terveznek: a Széchenyi István Egyetem és a százszázalékos tulajdonában lévő Uni-Agro-Food Kft. összesen több mint 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a kormány által meghirdetett Vidékfejlesztési Program keretében. Ennek révén az intézmény – amely a jelentős összeget 130 millió forint önerővel egészíti ki – oktatási, bemutatási és kutatási célból fejleszti mosonmagyaróvári Smart Farm tangazdaságát és tejfeldolgozással kapcsolatos infrastruktúráját.

 

A végezetteket dr. Nagy István agrárminiszter, a kar egykori hallgatója is köszöntötte, kijelentve: ők a jövő zálogai, náluk vannak a válaszok a 21. század kihívásaira.

„Az agrártárca küldetése, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a precíziós gazdálkodás, és minél többen használják a digitális technológiák adta lehetőségeket. Nélkülözhetetlen továbbá, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszer-iparban a világra nyitott, innovatív, a legújabb ismeretekkel felvértezett szakemberek dolgozzanak.

Támogatási rendszerünknek köszönhetően történelmi léptékű források állnak rendelkezésünkre, de ugyanilyen fontos az is, hogy legyenek, akik stratégiai gondolkodással, jövőorientáltan élnek a lehetőségekkel, és képesek használni a modern digitális eszközöket. Versenyképes tudás nélkül ugyanis nincs versenyképes agrárium. Ehhez pedig erős agrár-felsőoktatásra és az ezzel szorosan együttműködő kutatási háttérre van szükség” – emelte ki.

Dr. Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester, dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Tóth Tamás dékán (Fotó: Dudás Máté)

Az ünnepségen dr. Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester és Kovács Csombor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke is megosztotta gondolatait az ünneplőkkel.

A mosonmagyaróvári hagyományoknak megfelelően az önkormányzat a város tiszteletbeli polgáraivá fogadta a végzetteket. (Fotó: Adorján András)

A frissdiplomások eskütételét, oklevelük átvételét és a végzett hallgatók búcsúzását követően hallgatói díjak átadása, majd a Mintagazdaság cím adományozása következett. Az utóbbit az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad nyerte el, az oklevelet pedig Cseri Dávid, a ménesgazdaság igazgatója, a kar egykori hallgatója vette át.

A Pro Auditoribus díj arany minősítésében részesült Horváth Gábor Zsolt okleveles agrármérnök, a kari hallgatói önkormányzat korábbi elnöke (a felvételen balra).
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés