Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

Átadták a kerékpárosbarát város és munkahely címeket

Átadták a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely díjakat Budapesten; a címet 10 település és 11 vállalat, illetve intézmény kapta meg.

A díjátadón Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára elmondta: a tárca napokon belül jogszabály-módosítást kezdeményez, amelynek egyik legfontosabb célja a közlekedés legvédtelenebb szereplői, a gyalogosok és a kerékpárosok védelme.

Budapest, 2024. március 27.
MTI/Kovács Tamás

A közlekedési szabályozás alapja, hogy minden közlekedő számára biztonságos feltételeket teremtsenek – hangsúlyozta.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy a ÉKM a többi érintett tárcával együtt dolgozik a közlekedési szabályrendszer, ezen belül kiemelten a KRESZ átfogó megújításán, ennek első lépéseként széleskörű társadalmi egyeztetést kezdeményeztek.

A pályázat lebonyolítását végző KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tájékoztatása szerint a közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította el a pályázatot, az elnyerhető címmel az ÉKM a kerékpározás elterjedését szolgáló, annak feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismeri el.

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett, közülük több kategóriában választották ki a legjobbakat.

Kerékpárosbarát Település címet kapott Kispáli, Kiskunhalas, Szarvas, Vásárosnamény, Kazincbarcika, Budakalász, Lenti, Győr, Debrecen és a főváros X. kerülete.

A Kerékpárosbarát Munkahely címet kapta az EDC Debrecen Nonprofit Kft., a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft., a Koliken Kft., a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a Strabag Magyarország, a közintézmények közül pedig a BP18 Egyesített Óvoda Pestszentimrei Zöld Liget Tagóvodája, a kispáli községháza, a kőbányai polgármesteri hivatal, a Pécsi Tudományegyetem, a Szarvasi Arborétum és a vásárosnaményi Tourinform.

A nyertesek egy éven keresztül használhatják a Kerékpárosbarát címet és logót.

A kategóriák legjobbjai egy-egy kerékpárt is hazavihettek, amellyel az ÉKM jelképesen hozzájárul az önkormányzat, illetve munkahely környezetbarát járműflottájának fejlesztéséhez.

Az ünnepélyes díjátadón elhangzott, hogy a pályázatot idén is kiírják majd.

 

Agrotrend.hu/ Kamaraonline

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés