Hírek

Allergénmentes tejtermékeket fejlesztett a Debreceni Egyetem

A tejfehérje-érzékenyek számára is fogyasztható, allergénmentes és egyben az immunrendszert is támogató, magas biológiai értékű tejtermékek fejlesztésén, valamint előállításán dolgoztak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kutatói a FINO-FOOD Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. szakembereivel egy most lezárult három éves programban. A pályázat eredményeit projektzáró rendezvény keretében mutatták be Kaposváron.

Forrás: Debreceni Egyetem

A pályázati program célja az emberi szervezetre pozitív élettani hatást kifejtő tejtermékek kifejlesztése, emellett a tejelő szarvasmarhák egészségi állapotát javító bioaktív komponenseket tartalmazó takarmányadalék összeállítása volt. A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon (MÉK) évek óta folynak átfogó, termékfejlesztésekkel, hatóanyagkutatásokkal, illetve szarvasmarha-tenyésztéssel és takarmányvizsgálatokkal kapcsolatos kutatások.

– A hazai és nemzetközi tejipar alapanyaga elsősorban az A1-es tej. Az ilyen típusú tejtermékek fogyasztása esetében szervezetünkben béta-kazomorfin peptid szabadul fel, ami a kutatások szerint összefüggésbe hozható több betegséggel, illetve káros fiziológiai hatással is. Éppen ezért a kutatás-fejlesztési programban az A2-es tejre alapozott termékcsalád kifejlesztésén dolgoztunk, amely egyebek mellett a tejfehérjére érzékeny fogyasztók számára is megfelelő, funkcionális, egészségjavító alternatíva lehet – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Kiss Attila, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár- és Élelmiszeripari Tudáshasznosítási Központjának vezetője, a program szakmai irányítója.

A pályázati programban a DE MÉK kutatói új analitikai eljárásokat és biológiai hatásmodelleket dolgoztak ki, továbbá az Állattenyésztési Tanszék munkatársai gyógynövényekkel, többek között bazsalikommal, oregánóval, kakukkfűvel, cickafarkkal egészítették ki az állatok takarmányát, és vizsgálták annak a tejelő szarvasmarhákra gyakorolt élettani hatását.

– Kutatásaink során megfigyeltük, hogy az állatok miként válogatnak a takarmányok között, és megállapítottuk, hogy gyógynövényenként eltérő mértékben, de szívesen fogadták a kiegészített takarmányt. Vizsgáltuk egyebek mellett az illóolajok szarvasmarhákra gyakorolt hatását, illetve a bioaktív hatóanyagok megjelenését a tejben. A vérminták eredménye alapján javult az állatok antioxidáns státusza, kedvezően alakult bizonyos gyulladásos biomarkerek szintje , valamint pozitív hatást tapasztaltunk egyes májenzimeknél is. A speciális takarmány továbbá kedvező hatást gyakorolt a tej immunglobulin szintjére– fejtette ki Czeglédi Levente, a DE MÉK Állattenyésztési Tanszék vezetője.

Forrás: Debreceni Egyetem

A pályázat eredményeként a takarmányozási kísérleteknek, illetve a dúsítási eljárásoknak köszönhetően fokozott hatóanyag-tartalmú, immunerősítő komponensekkel gazdagított A2-es tejet, sajtokat, joghurtot és kefirt készítettek. A sajtok jellegzetesen aromás, enyhén savanykás, tiszta illattal rendelkeznek, míg a fűszerek illata intenzíven érződik. A speciális gyógy- és fűszernövény-kombinációkat (bazsalikom, oregánó, kakukkfű, rozmaring) a termékek direkt dúsítására is alkalmazták.

– A projektben kidolgozott termékekben alkalmazott egyedi gyógynövény-kombinációkat kiterjedt hatóanyag-analízisnek és háromlépcsős biológiai hatáselemzésnek vetettük alá, így kiválasztottuk a legkedvezőbb hatóanyagforrásokat. A kialakított funkcionális termékváltozatok egyediségét és magas biológiai értékét nem csak analitikai vizsgálatokkal, hanem in vitro emésztési modellkísérletek és in vivo kisállatkísérletek révén igazoltuk. Az újonnan kidolgozott termékek kedvező fogyasztói fogattatásra találtak mind hazai, mind külföldi szakipari vásárokon, így méltán számíthatunk a közeljövőben esedékes piaci bevezetés sikerére – tette hozzá Kiss Attila.

Forrás: Debreceni Egyetem

A három éves kutatás-fejlesztési program a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében a „Magas biológiai értékű, immunerősítő A2-es tejtermékek kifejlesztése új biotechnológiai eljárásokkal” című GINOP_PLUSZ-2.1.1-21-2022-00157 azonosító számú pályázat támogatásával valósult meg.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés