Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Hírek

AKI: Féltávhoz érkezett a VISIONARY projekt

2024. szeptember 10–11. között a VISIONARY projekt keretében az Aberdeeni Egyetem adott otthont az éves konzorciumi találkozónak, amely a projekt következő évének kutatási feladatait tárgyalta.

A részt vevő partnerek közösen áttekintették az elkövetkező időszak céljait, megalapozva a további sikeres együttműködést. Az AKI csapata négy esettanulmány elkészítésében fog közreműködni a következő egy évben:

  1. Fenntartható, gazdálkodói együttműködéssel megvalósuló öntözésfejlesztés;
  2. Az ökológiai átállás gyorsítása ökoélelmiszerek megjelenésével a közétkeztetésben;
  3. Élelmiszer-fogyasztók preferenciái a húst helyettesítő termékek felé,
  4. Valamint az alternatív élelmiszer-kezdeményezések fenntarthatósági átmenetben betöltött szerepe.

A találkozót egy kétnapos tanulmányi út követte, amely során a résztvevők ellátogattak a Balmakewan farmra, a Fieldfare CSA-hoz és a Westerton farmra. A gazdákkal való beszélgetés rávilágított arra, hogy a közétkeztetésbe való becsatlakozás mennyire fontos a helyi termelők számára, valamint arra, hogy a kisebb gazdaságok esetében a gazdasági tevékenység diverzifikálása jelenti a hosszú távú, gazdaságilag fenntartható működés kulcsát.
A résztvevők ezáltal mélyebb rálátást nyertek a helyi és európai mezőgazdasági kihívásokra, reflektálva az eltérő és közös problémákra, amelyek mindannyiunk számára relevánsak a fenntartható mezőgazdaság fejlesztésében.

 

Agrotrend.hu/ AKI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés