Hírek

A szolnoki vadaspark felkészült a télre

Nagyobb mennyiségű takarmánnyal és vitaminokkal segí­tik a szolnoki Bagolyvár Vadaspark állatait még a hideg beköszönte előtt. A helyszínen néztük meg, hogyan készülnek a télre a gondozók.

A hideg téli napok beköszöntével a vadasparkok és állatkertek dolgozói is fokozott figyelmet fordítanak az ott lakó állatokra. Sipos Csaba, a szolnoki Bagolyvár Vadaspark vezetője megmutatta nekünk, hogyan készülnek a leghidegebb napokra a szolnoki létesítményben.

– A nálunk fellelhető egyedek mind fogságban látták meg a napvilágot – fejtette ki hírportálunknak a kifutók közötti séta közben Sipos Csaba, a szolnoki Bagolyvár Vadaspark vezetője.

– Ennek az az oka, hogy a vadon befogott állatok tartása tilos a vadasparkokban és az állatkertekben. Az itt született állatok már egytől egyig hozzászoktak ahhoz a klímához, ami hazánkat és Európát érinti.

Forrás: pxhere.com

Az állatkerti körülmények között tartott barna medvék például már nem alszanak téli álmot, hiszen állandó a takarmányozásuk, ennek következtében nem jelzi a szervezetük, hogy le kellene lassulnia az anyagcserének olyan mértékben, hogy időszakos téli álmot aludjanak.

– Temperált itatókkal, azaz vízmelegítővel, nagyobb mennyiségű szalmával, ásványi anyagokkal és vitaminokkal segítjük őket – folytatta a szakértő, miközben Matyi, a szamár beleszólt mondandójába. 

– Emellett ők maguk is készülnek erre az időszakra, hiszen folyamatosan váltják szőrzetüket és több zsírt raktároznak el ezekben az időkben. Az ázsiai kiskarmú vidráink kissé nehezebben viselik a telet, ugyanis a trópusi jellegű klímához szoktak. Ezért infrapaneles kifutót és megfelelő mennyiségű szalmát biztosítunk számukra. A hideg idő miatt téli bundát növesztenek és sok zsírt halmoznak fel, amelyek együttese segíti őket a hidegebb időkben is.

Különlegességnek számítanak az Ausztráliában őshonos Bennett-kenguruk is, melyek sokkal magasabb hőmérsékleten érzik igazán jól magukat.

– A törvény is előírja, hogy a melegebb éghajlatról érkező állatoknak kötelező fedett pihenőhelyet biztosítani – mesélte Sipos Csaba. – A megfelelő körülmények mellett számukra is több szalmát és különböző vitaminokat adunk annak érdekében, hogy megőrizzék egészségüket a hideg téli napok beköszöntével is.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés