Hírek

A mai a határidők napja, ezúttal a biztosítókat terheli a kötelezettség

Idén márciusban egy hónapig soron kívül átköthetővé válnak a lakásbiztosítások. Az erről szóló tájékoztatót a biztosítóknak február 15-ig kell megküldeniük ügyfeleiknek – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Érdemes minden ügyfélnek áttekinteni meglévő szerződését és összehasonlítani az új ajánlatokkal – idézi a közleményt az MTI.

Az ügyfeleknek soron kívül – a következő szerződéses évfordulójuk lejárta előtt – lehetőségük lesz egész márciusban lakásbiztosításuk felmondására, s ennek révén átkötésére (a mostani, vagy egy másik biztosítónál). Erről lakásbiztosítójuk február 15-ig az eddig megszokott kommunikációs csatornán (levélben, e-mailben) értesíti őket.

Ha az ügyfél szerződése felmondásáról dönt, azt ingyenes, indokolási kötelezettség nélkül teheti meg neve, a biztosított ingatlan címe és kötvényszáma megadásával legkésőbb március 31-ig, 30 napos felmondási idővel biztosítója számára

Márciusban így erős verseny indulhat a biztosítók közt a fogyasztókért. A lakáshitel, csok mellé kötelezően megkötendő lakásbiztosítások díja beleszámít a kölcsönök teljes hiteldíj-mutatójába (THM). A bankoknak pedig hitelnyújtáskor be kell mutatniuk az MNB ingyenes MFO-kalkulátorát is – sorolta az MNB.

Agrotrend.hu/ Index.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés