Hírek

A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll

Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást. A szektor támogatási forrásai mellett a borpiaci aktualitásokról és az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról is szó esett a csütörtökön tartott XII. Avasi Borangolás szakmai napon, Miskolcon.

Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az idei évtől megnyíltak a KAP Stratégiai Terv forrásai a borágazat számára. Ezzel évente 10-11 milliárd forint válik hozzáférhetővé a szektorban, emellett elérhetők a vidékfejlesztési támogatások is. Az ágazat támogatására közel 112 millió euró áll rendelkezésére a 2027-ig tartó pénzügyi időszakban.

Fotó: Fekete István

Már megjelentek a szőlőültetvények szerkezetátalakításával kapcsolatos és a borászati beruházásokat segítő támogatási lehetőségek. 2024-ben újításként bemutatkozik majd az innovációs beruházásokat támogató pályázati lehetőség, amely segítségével egyrészt környezetkímélő csomagolóeszközök, másrészt új borászati vagy boralapú termékek jelenhetnek meg. Ez is illeszkedik a szemléletváltáshoz, a fenntarthatósághoz – jegyezte meg.

Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes  államtitkár emlékeztetett, hogy az agrártárca kiemelten kezeli a fogyasztók szélesebb körű elérését lehetővé tevő alkoholcsökkentett vagy alkoholmentes borászati termékek előállítását és a környezeti fenntarthatóságot erősítő innovációs törekvések ösztönzését. Továbbá közlése szerint folytatódik a magyar bor népszerűsítése, a bel- és külpiaci jelenlétének erősítése. Erre a célra is jelentős összeg, mintegy 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig.

Fotó: Fekete István

Andréka Tamás,  a tárca  közigazgatási államtitkára ismertette az eredetvédelmi törvény rendelkezéseit, amelyek  koherensen, áttekinthetően szabályozzák az agrártermékek földrajzi árujelzőivel, a borászati termékek hagyományos kifejezéseivel, valamint a hagyományos különleges termékekkel kapcsolatos nemzeti eljárásokat.

Az eredetvédelmi törvény megadja a keretet és ösztönzi az ún. kezelő szervezetek létrehozását, amelyek felléphetnek az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők, illetve a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó, szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megfelelő jogi védelmének biztosítása érdekében. Ezen túlmenően képesek tájékoztatási és promóciós tevékenységeket kidolgozni és végrehajtani, valamint bejegyzett elnevezés kereskedelemben való használatát nyomon követni és gazdasági elemzéseket készíteni.  A kezelő szervezetek működésükhöz, illetve a felsorolt tevékenységük elvégzéséhez szükséges források megteremtése érdekében védelmi alapot hozhatnak létre törvényben meghatározott módon  –  részletezte az államtitkár.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés