Hírek

A kemény tél beköszöntével tűzifával támogatják a rászorulókat

A kemény mínuszok beköszöntével Szolnokon közel 400 családnak okoz nehézséget, hogy felmelegítse otthonát. Az önkormányzat minden évben tüzelővel támogatja őket, a Szolnokon élő Juhász család kedden vehette át a nekik szánt mennyiséget.

Tüzelővel támogatják a rászoruló családokat Szolnokon, közel négyszáz családhoz kerül így fa. A Katona József utcában élő Juhászné Balogh Erzsébet Máriának éppen kedden szállították ki a fűtésre alkalmas kemény fát.

– 2010 óta lakok itt a párommal két éve újították fel a házat, így hogy be van szigetelve, közel egy hónapra elég a kapott mennyiség – emelte ki.

Egyébként amikor tehetik, vásárolnak némi tüzelőt, a párja bútorlapokat kap és azzal is fűtenek, így talán kitartanak a tél végéig.

Forrás: pxhere.com

A helyszínen Szalay Ferenc polgármester sajtótájékoztatót tartott.

– Vannak olyan családok, ahol elkél a segítség, Szolnokon ez számtalan formában jelenik meg, ilyen például a szociális segély, a lakhatási támogatás, az étel- vagy a tüzelőosztás – sorolta a város vezetője.

tüzelő kiosztása még decemberben kezdődött, 100-an akkor megkapták, a következő hetekben mindenkihez eljut a segítség. 

Szanyi István képviselő hozzátette, Szolnokon körülbelül 400 rászoruló család van, a szociális osztály segítségével döntenek a jogosultságról.

Fodor György, „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. vezetője kiegészítette, minden évben a városi tüzelőanyag segély programban a hajléktalanok munkája is benne van. 

– Egész évben, amikor más feladat nincs azzal foglalkoznak, hogy összeálljon az a tűzifa mennyiség, amit ki tudunk osztani. Egyébként három helyről származhat a fa, tavaly ősszel 60 erdei köbmétert vásároltunk a várossal egyeztetve, illetve november-decemberben a városi tulajdonú erdők művelése kapcsán nagyobb mennyiség került a telepekre, harmadik része az általunk által előállított forgácsból brikett – fejtette ki.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés