Hírek

A hazai turizmus java a vidéki szálláshelyeken bonyolódott

A vidéki szálláshelyeken több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el tavaly a belföldi vendégek, akik közül a legtöbben Pest vármegyéből indult útnak – közölte a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

forrás: pixabay

Kiemelték, hogy a hazai turisztikai forgalom kétharmada a vidéki szálláshelyeken jelentkezett 2023-ban, ahová a vendégek 74 százaléka belföldről érkezett.

Az MTÜ az általa létrehozott NTAK adatai alapján megállapította, hogy a vármegyék közül a legtöbb, 1 millió 248 ezer belföldi turista – a fővárost nem beleszámítva – Pest vármegyéből kelt útra tavaly, akik közül a legtöbben Siófokra, Hajdúszoboszlóra és Egerbe utaztak. Ráadásul a legtöbb (3,1 millió) vendégéjszakát 2023-ban szintén Pest vármegye turistái töltötték az országban.

A második legtöbb belföldi utazót Győr-Moson-Sopron vármegye adta, innen a turisták leginkább Zalakaros, Balatonfüred és Siófok felé vették az irányt, csakúgy, mint a dobogó harmadik fokán álló Komárom-Esztergom turistái.

Arra is kitértek, hogy tavaly a saját vármegyéjükön kívülre a leggyakrabban Pest és Győr-Moson-Sopron mellett Hajdú-Bihar vármegye turistái utaztak, ők legtöbbször Gyulán, Egerben és Miskolcon szálltak meg. A somogyi turisták közül a legtöbben Zalakarosra, Hévízre és Pécsre utaztak, míg saját vármegyéjükön belül legnagyobb számban a zalaiak keresték a pihenést tavaly.

Átlagosan a leghosszabb ideig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod turistái pihentek. A legmesszebbre pedig Jász-Nagykun-Szolnokból, Bács-Kiskunból és Baranyából utaztak a pihenni vágyók, akik leginkább Siófokot célozták.

A 4-5 csillagos hotelekben Győr-Moson-Sopron utazói foglaltak a leggyakrabban szállást, főként Budapest, Zalakaros, Bük, Balatonfüred és Hévíz szállodáit választották.

A kempingek a legnépszerűbbek a Komárom-Esztergom vármegyei utazók körében voltak, akik főként a Balaton partján, így Siófokon, Balatonfüreden, Alsóörsön, Zamárdin, Révfülöpön szálltak meg ilyen szálláshelyeken. A legtöbb vendégházat pedig Békés turistái foglalták le, elsősorban Egerben, Siófokon, Szegeden és Békésszentandráson.

A korcsoportokat vizsgálva a legtöbb 19-24 év közötti fiatal Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyéből utazott, leginkább Siófokra, Nyíregyházára és Miskolcra. A legidősebb, 65 év feletti generáció tagjai is leginkább Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből keltek útra – ugyanezen városok felé. Tavaly a legidősebb belföldi turista 100 éves volt, aki Győr-Moson-Sopronból látogatott Zalába, ahol 3 éjszakát töltött.

Agrotrend.hu/ kamaraonline

Tovább olvasom

Támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés