Hírek

A hazai bükkösöket fel kell készíteni a klímaváltozásra

A magyar erdők kezelése és gyarapítása során a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kell a középpontba állítani, amely erdeink egyik kiemelkedő élőhelyeként a bükkös erdőkben jelenti a legfontosabb feladatot a szakemberek számára – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár kedden, Budapesten, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett erdészeti konferencián.

„A bükk és a bükkösök Magyarországon – egy különösen veszélyeztetett fafaj és társulásainak perspektívái” című konferencia és könyvbemutató megnyitóján az államtitkár hangsúlyozta, a bükk a magyar erdők meghatározó fafaja, amely a klímaváltozás hatásait pontosan jelzi. Mind az ország faanyagszükségletének ellátása, mind a gazdálkodói bevételek szempontjából kiemelten fontos fafajról van szó, amelynek jövője veszélyben van, ha nem cselekszünk időben – figyelmeztetett az államtitkár.

Fotó: Vermes Tibor

Zambó Péter kiemelte, a gazdasági mellett Magyarországon a bükkösöknek kiemelkedő természetvédelmi jelentősége van. A bükkösök térfoglalása országosan 6%, amely a védett és Natura 2000 területeken azonban már 12%-ra nő, az erdőrezervátumok esetében pedig eléri a 30%-ot.

Mivel a legtöbb előrejelzés szerint a klímaváltozás a bükk élőhelyeit jelentősen érinti, a hazai bükkösök fenntartása erős összefogást igényel: a kutatói hálózatok, a gazdálkodók és a természetvédelem összehangolt munkájára van szükség, hogy az erdeink változatossága és a turizmus szempontjából is jelentős fafaj élőhelyei fennmaradjanak. Ezen a területen fontos, és a tudatos erdőkezelési munka eredménye, hogy az elmúlt időszakban jelentősen növekedett az idős, száz évnél öregebb bükkösök aránya, amelyek különösen változatos élőhelyet jelentenek.

Az államtitkár hangsúlyozta, az Agrárminisztérium erdőtervezési szakemberei a jövő erdeivel kapcsolatos célkitűzések megfogalmazásakor azokra a kutatási eredményekre támaszkodnak, amelyek a több mint 100 szakember munkája eredményeként létrejött új szakkönyvben a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megjelentek.

„Biztos vagyok abban, hogy a bükk-monográfia az erdőkezelők és természetvédők számára egyaránt a jövő hasznos ismeretforrása lesz, és hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez, a bükkösök minél teljesebb arányú megőrzéséhez” – mondta Zambó Péter.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés