Hírek
A fogyasztók kételkednek a vállalatok fenntarthatósági törekvéseiben
Pedig a menedzserek számára még nehéz gazdasági környezetben is kiemelten fontosak az ESG-célok.
Egyre elhivatottabbak a cégvezetők a fenntarthatósági célok eléréséért– derül ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb riportjából. A kutatás szerint a menedzserek 84 százaléka idén úgy nyilatkozott, hogy szervezete teljesíti a kibocsátás csökkentésére irányuló célkitűzéseit, és csak kevesebb mint tizedük mondta, hogy elmaradásban van.
Újrahasznosítás és vízgazdálkodás fókuszban
A szervezetek igyekeznek minimálisra csökkenteni a környezetre gyakorolt negatív hatásukat, a vezetők háromnegyede nyilatkozta, hogy gyártási stratégiájának egyik fő szempontja a termékek újrahasznosítása, szemben a 2022-es 53 százalékkal. Ezen túlmenően a cégvezetők háromnegyede vezetett be vízgazdálkodási programot, szemben a 2022-es 55 százalékkal.
Mindez azt tükrözi, hogy a fenntarthatósági projektek a jelentős ellenszél ellenére 2024-ben is folyamatos lendületben maradnak
– jelentette ki Cyril Garcia, a Capgemini globális fenntarthatósági, felelősségvállalási vezetője. Persze ez fontos is, hiszen a bizalom és a hitelesség fogyasztók körében történő kiépítésének legjobb módja, ha kézzelfogható eredményeket produkálnak.
Fogyasztók: kamu az ESG
Másképpen látják az ESG-kérdést a fogyasztók.
A kutatás szerint a fogyasztók háromnegyede elvárja, hogy a vállalatok 2024-ben nagyobb szerepet vállaljanak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében. Ezen túlmenően a fogyasztók minden eddiginél szkeptikusabbak a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatban. Több mint 50 százalékuk gondolja úgy, hogy a szervezetek zöldre mossák fenntarthatósági kezdeményezéseiket, szemben a 2023-as 33 százalékkal.
Világszerte a cégvezetők 73 százaléka egyetért abban, hogy az Európai Unió vállalatok fenntarthatósági jelentéstételéről szóló irányelve (CSRD) javítja a fenntarthatóság mérési és nyomon követési lehetőségeit. A szervezetek azonban továbbra is „titkolják” lépéseiket, azaz az ESG jelentések továbbra se teljesek, és sokszor késnek.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
Új John Deere bálázógép-portfólió
A John Deere bemutatta a megújult, 2. szériás bálázósorát. A sok új és hasznos funkció közül talán a leginnovatívabb, hogy...
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Nemzetközi állattenyésztési helyzetkép
132 éve kezdődött a Hanság-csatorna építése
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
