Hírek
“A briliáns egyszerűség megfogott, a lefaragott hektárköltségek megtartottak a Case IH-nál”
A Bihar szívében, mezősasi központtal dolgozó Bagdi Róbert gazdaságára is igaz a mondás: „Minden nehéz utat meggyőz az akarat”. A birtokméret ugyanis annak dacára tízszereződött meg 120 hektárról 1200 hektárra az elmúlt 10 évben, hogy a termelő elmondása szerint a térség erősen kötött és szikesedésre hajlamos talajain igazából a túzok a fő termesztett növényük, a többi pedig évjárat és technika függvényében ráadás. A körülmények miatt helyben csak a legkiválóbb mezőgazdasági gépekkel teremhet siker, aminek a színe évek óta stabilan „a piros”. A birtokon ugyanis azt vallják, a Case IH traktorok mérnöki egyszerűségével és páratlan területteljesítményével még a Bihari-sík mostoha viszonyai között is pénzénél lesz a gazda.
A Bihari-síkon merni kellett a 19-re lapot húzni a növénytermesztésben
Bagdi Róbert gazdasága 2024. augusztus 2-án ünnepelte azt a 25 éves fennállást, amelynek köszönhetően Mezősas határában ma 300 hektáron napraforgót, 300 hektáron kalászosokat, 100 hektáron repcét, az 1200 hektár maradékán pedig lucernát és a legelőkön 360 hortobágyi rackát találni. A jó hangulatú születésnapi rendezvényen partnerek, üzletfelek, barátok nemcsak a negyedévszázados történettel, de a jelen eredményeihez nélkülözhetetlen Case IH Steiger 420-as törzscsuklós traktorukkal, Case IH Puma 150 és 240 univerzális erőgépekkel és új Case IH Axial-Flow 7250-es betakarítógépével is megismerkedhettek. Illetve az 1999 óta legyőzött kihívásokkal, ugyanis a siker – sok más magyar gazdasághoz hasonlóan – itt is csak egy hajszálon múlt a kezdetekkor.
„1999-ben friss diplomás fiatal gazdaként tapasztalt nélkül vágtam bele a gazdálkodásba, ami önmagában is probléma volt, de eltörpült a 2000-es év nagy aszálya mellett. Tőke nélkül beruháztunk, és az első év azt a kis pénzünket is elvitte, ami volt. Nem szépítem, csak azért maradtam az ágazatban, mert nem tudtam belőle kiszállni, de nem bánom, hogy így alakult. Szarvason, a Pioneer vetőmagüzemében lehettem gyakornok a főiskola alatt, itt értettem meg, hogy ha az ember feszes szakmai fegyelemmel végzi a dolgát, akkor nagyon szép megélhetést jelent ez a hivatás. Már csak ki kellett tartani. Ehhez az egyik legfontosabbat a megfelelő gépek beszerzése jelentette, mert az látszott, hogy a helyi, akár 60-as Arany-féle kötöttségi számmal rendelkező szikbe hajló talajokkal a TSZ felszámolásából megszerzett keleti blokkos traktorok, régi kombájn, vetőgép nem bírnak el. A talajok minőségét jól leírja, hogy az AKG-s támogatásokért cserében egy részükön csak az állatokat legeltetjük, vagy ahogy mondani szoktam: a támogatások miatt a legelők és a lucernaföldek fő termesztett növénye nálunk a túzok. Az eredményekhez maximálisan megbízható gépek kellettek, emiatt fordultam a Case IH-k felé.”
Case IH Axial-Flow kombájnok: a briliáns egyszerűség egy életre eladja a márkát a gazdának
Bagdi Róbert számára a Case IH gépek felé vezető úton a vízválasztót első 7240-es Axial-Flow kombájnjuk, illetve annak egyszerűsége jelentette.
„A CNH kombájnok rotoros technológiáját tanulmányozva egyből látszott, hogy az Axial-Flow kombájnoknak az egyszerűsége a nagyszerűsége. A konkurens gépek rotoros technológiáját megvizsgálva feltűnt, hogy az ikerrotoros rendszernél két rotort két meghajtás üzemeltet, ami duplázza a csapágyak és az ékszíjak számát is. Egy realista gazda tudja, hogy egy gépet szerelni is kell. Nekem bonyolultnak tűnt, hogy várhatóan mindent szét kell bontani, hogy a legbelső ékszíjtárcsához, ékszíjhoz vagy csapágyhoz odaférjünk. Ezzel szemben az Axial-Flow kombájnban a hosszanti irányban elhelyezett rotort egyetlen kardán hajtja, ékszíjakból is csak néhány darabot találni a gépben. A megbízhatósága így kimagasló, a szemtisztaságra, törtszemarányára sincs egy szavam sem, hiszen a rotoros kombájnok ebben kiválóak.”
A gazdaságba 2024-ben egy vadonatúj, automata cséplőrendszer-beállítással rendelkező Axial-Flow 7250-es érkezett, amely a területteljesítményt teljesen új dimenzióba helyezi Bagdi Róbert tapasztalatai szerint.
„Az új 7250-es vásárlásakor úgy állapodtam meg a márkakereskedő AGRI CS Magyarország Kft.-vel, hogy két hétig még párhuzamosan nálunk maradt a régi 7240-es is. A régi és az új kombájn tudását így párhuzamosan tesztelhettem. A két kombájnnal ugyanabban a 8-8,2 t/ha átlagú árpatáblában arattunk, az 560 méter hosszú táblán a cséplésautomatikával felszerelt 7250-es három kör alatt egy teljes fordulót vert rá a 7240-esre. Egyszerűen behozhatatlan gyorsabb az automatika, hiszen itt a szenzorok figyelik a cséplőrendszer minden elemét, és azonnal lereagálják a terményáram változásait. A kalászosokban látott extra teljesítmény miatt vagyok picit egyben csalódott is, hiszen napraforgóhoz például nem érhető el automata terményüzemmód jelenleg. A gyár azt ígérte, hamarosan pótolják, remélem, ez minél hamarabb valósággá válik, mert nagy a hozzáadott értéke.”
Mi teszi páratlanul hatékonnyá a Bagdi Róbertnél is dolgozó Axial-Flow 7250-es kombájnokat?
- A 7250-es Axial-Flow kombájnok teljesítményét egy 6 hengeres, 11 100 cm3-es Stage 5 Cursor 11 FPT motor biztosítja.
- A betakarításnál a mennyiségre és minőségre is kiváló munkáról 1,3 méteres ferdefelhordó, 582 mm-es átmérőjű rotor, a 2 pár cséplő és 2 pár leválasztó szekció gondoskodik, ami egy 6 fokos dőléskompenzációra képes 680 mm-es s tisztítóművön keresztül tölti fel a 14 400 literes magtartály
- Új gép vásárlással a tulajdonosok korlátlan hozzáférést kapnak a Case IH fejlett precíziós gazdálkodáshoz tervezett agrárinformatikai rendszeréhez, a FieldOPS-hoz.
- A kombájn hozam- és szemnedvességmérő rendszereket tartalmaz már standard felszereltségben.
Steiger törzscsuklós traktorok: a megtakarított üzemanyag mennyisége ugyanolyan látványos, mint a talajmunka minősége
Az Axial-Flow kombájnok megbízhatóságával kitaposott ösvényt nemsokára Case IH traktorok járták ki Mezősason. Az újgenerációs modelleket egy géppróba keretében mutatta be Balogh János, az AGRI CS Magyarország Kft. területi gépértékesítője. A birtokon a bemutatóig nem gondolkoztak törzscsuklós erőgépben, azonban a teszt mindent felülírt.
„Én úgy vettem meg a Steiger 420-asomat, hogy egyáltalán nem akartam Steigert venni. Volt egy régi Case IH Magnum 250-esem, ahelyett gondolkoztam egy 300 LE körüli új Magnumban. Balogh János gépértékesítő viszont szervezett egy szemléletes géppróbát. Megnéztük, fej-fej mellett mire képes a régi Magnum 250-es az új Magnum 300 és a legkisebb Steiger 370-es. A különbségek egyenes arányban nőttek minden gépnél, annak dacára, hogy a két nagyobbakban hasonló 300 LE-s motorblokk volt. A 250-es Magnumnál 8-10%-kal fogyasztott kevesebbet a 300-as Magnum, a 300-as Magnumnál szintén 8-10%-kal fogyasztott kevesebbet a Steiger. A törzscsuklós traktor ráadásul úgy volt erre képes, hogy egyben sokkal hatékonyabb is volt, hiszen megvolt az a 10-12 km/órás lendülete, amivel az optimumon tudta húzni a talajművelő eszközöket. A 8-10%-os üzemanyag-megtakarítást tehát itt úgy értük el, hogy jobb volt a keverőhatás, sokkal szebb volt az elvégzett munka. Azonnal úgy döntöttem, hogy a Steigerre lesz szükségem, amit eggyel erősebb motorral, 420-as kivitelben kértem be. Ez ugyanis tényleg nem a hajdúsági löszhát, ahol elég egy sínvasat elhúzni az egységes magágyért, itt csak a legjobb géppel járhatunk sikerrel. A Steiger gyakorlatilag 3 év alatt visszatermelte a teljesítményével azt a pluszt, amivel többe kerül egy Magnumnál.”
Mezősason a plusz erőleadás jelentette előnnyel a talajmunkák nehezét a Steiger 420-as végzi. A gép egy 9 késes, tárcsasorral kombinált Bedar talajlazítót húz, 5 méteres nehézkultivátorral és 9,5 méteres munkaszélességű rövid tárcsával dolgozik. A gazdaságba két új, CVT fokozatmentes váltóval szerelt Case IH Puma traktor is érkezett. Ezek vegyesen osztoznak a könnyebb feladatokon.
„A Case IH Puma 240-eseünk 9 méteres boronával, 8 méteres kombinátorral, hengerrel segít be tavaszi munkáknál, illetve felváltva húzzák a 150-essel négyméteres gabonavetőgépet, a 8 soros precíziós vetőgépet, valamint a vontatott permetezőt, a bálázót, és kiveszik a részüket a terményszállításból is. Minden gépünket fokozatmentes váltóval kérjük, a tapasztalatunk az, hogy ez nemcsak kényelmesebb, de további 5-10%-os üzemanyag-megtakarítást ér a használata.”
Milyen teljesítményre képesek a Steiger 420-as törzscsuklós traktorok?
A 2020-ban megújult törzscsuklós Steiger/Qudtrac traktorcsalád 2024-ben bővült ki a királykategóriát képviselő Steiger 715 Quadtrackal, így 11 modellt kínál jelenleg a gazdáknak 420-715 LE között.
- A Steiger 420 a 12,9 literes, 6 hengeres FPT motorblokkjával maximálisan 1994 Nm vonóerőt képes a talajra leadni, kihasználhatóságát 9934 kg-os maximális emelőerő és opciósan választható CVX fokozatmentes váltó biztosítja.
Szakértő szervizháttérrel könnyebb az üzemben tartás – partnerség az AGRI CS Magyarország Kft.-vel
A Bihari-sík mostoha viszonyai dacára az elmúlt éveket kiváló stabilitással szolgálták és szolgálják ki a Case IH mezőgazdasági gépek Mezősason. Bagdi Róbert hangsúlyozza, hogy eddig kiváló szaktudással zajlott a gépek üzemben tartása, reméli, hogy ez a jövőben sem változik.
„Az öregebb Magnumunk 9200, a Steiger 3400, a 150-es Puma 1200 üzemóránál jár, az új Case IH Puma 240-es és a kombájn 300 üzemóra alatt van jelenleg. Legyen új vagy régi, nagyobb problémánk még nem volt eddig a gépekkel. De a 3 éves teljes körű gyártói garancia miatt, ami az AGRI CS Magyarország Kft.-nél az új Case IH traktorokra elérhető, egyébként is biztonságban vagyunk. Az a gazdaság vagyunk, ahol ragaszkodnak a bevált szerelőkhöz, nekünk is megvolt a választott szakemberünk az AGRI CS Magyarország Kft. csapatából. Ő most ősszel távozik a pozíciójából, de bízom abban, hogy a cég hasonlóan magas mércével vesz fel új munkatársat. Hiszen ahogy a mondás is tartja, az első gépet a kereskedő adja el, a többit viszont már a szervizháttér.”
Növelje gazdasága termelékenységét a területteljesítményt briliáns egyszerűséggel ötvöző Case IH mezőgazdasági gépekkel! 3 éves teljes gyári garancia csak az AGRI CS Magyarország Kft.-től!
Agrotrend.hu/ AgriCS