Hírek

Aláírták a Prímási Borrend alapító nyilatkozatát

Ünnepélyes keretek között  aláírták a Prímási Borrend alapító nyilatkozatát, amelyet Erdő Péter bíboros hívott életre a magyar borkultúra fellendítésére május 4-én.

Létrehozva:

|

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: legfőbb céljuk, hogy Magyarország legjobb borait a nemzetközi közvélemény még inkább megismerje, ennek érdekében felhasználják azt a szakértőkből álló szervezeti hátteret, amelynek a bortermelőkkel kiterjedt kapcsolata van.

A tömegkommunikációban a borok megjelenését a prímás szerint segítik azok a közéleti személyiségek, akik a borrend alapítói, többek között Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

Erdő Péter a Prímási Borrend, azaz a Vinum Primatis alapítója szólt arról, hogy a szakmai munkát részben európai uniós pályázati forrásból fedezték, ami az esztergomi pincerendszer egymilliárd forintos rekonstrukciójához 80 százalékban járult hozzá.

A borrend alapítása akkor vált időszerűvé, amikor 2006 szeptemberében az esztergomi prímási pincerendszer bejárata közterületről megközelíthetővé vált. Ezt követően ennek turisztikai kihasználására is sor kerül – tette hozzá.

Az MTI kérdésére Csizmadia László, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola nyugalmazott főigazgatója, a Prímási Borrend tagja arról beszélt, hogy a borrend tevékenysége a marketingmunkát segíti majd legjobban, ugyanis ezen a területen kell még a magyar borkultúrának a legtöbbet fejlődnie.

A sajtótájékoztatón Molnár József, a Vinum Primatis titkára bejelentette, hogy az alapítók közös nyilatkozatot írnak alá a tokaji szőlőhegyvidék megóvása érdekében. 

A Prímási Borrend jelenleg négy tokaji és egy egri borfajtát sorolt a legnemesebb magyar borok közé.

Forrás:MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook