Hírek

Gazdasági, társadalmi és politikai hibák vezettek a klímaváltozáshoz

A klímaváltozást az elmúlt évtizedekben elkövetett globális piaci, társadalmi felelősségvállalási és kormányzási hibák idézték elő – mondta Michael Zammit Cutajar, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv korábbi főtitkára, egyben a decemberi koppenhágai klímacsúcsot előkészítő testület elnöke.

Létrehozva:

|

A máltai származású szakember előadásában hangsúlyozta: a klímaváltozás az emberiség legfontosabb hosszú távú stratégiai kérdése, hiszen egyszerre jelent egyebek mellett gazdasági, valamint élelmiszer-, víz- és energiabiztonsági kérdést.
    
Kiemelte: egyelőre nem tisztázott a 2013-tól tervezett új megállapodás formája, így akár a Kiotói Jegyzőkönyv folytatása és kibővítése, vagy több új globális klímavédelmi szerződés létrejötte is elképzelhető Koppenhágában.
   
Az éghajlatváltozás elleni fellépést nehezíti, hogy annak hatásai egyenlőtlenül oszlanak meg a Föld lakosai között, egyesek elviselhetetlen károkat szenvednek, míg mások akár hasznot is húzhatnak az általános felmelegedésből. Az is kérdéses, hogy a károsanyag kibocsátás mérése során országonkénti, vagy egyéni adatokat vegyenek-e figyelembe az új megállapodásban. Előbbi esetben ugyanis az Egyesült Államok és Kína egyenlő súllyal esik latba, míg a személyenkénti kibocsátás alapján az amerikai és európai polgárok számítanak a legnagyobb szennyezőknek – fejtette ki Michael Zammit Cutajar.
   
Megjegyezte: a tudomány jelenlegi álláspontja szerint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2020-ban kell tetőznie, míg 2050-ig legalább 50 százalékos visszafogást kell elérni az 1990-es szinthez képest.
   
A klímaváltozás megállításában kiemelt szerepe van a fejlett országoknak, akik károsanyag kibocsátásuk visszafogásával példát, míg anyagi támogatásukkal segítséget nyújthatnak a fejlődő országoknak. A finanszírozás kérdése azonban egyelőre tisztázatlan, ahogy az is, hogy a költségekből mekkora hányad jusson a magán-, illetve az állami szférának – fűzte hozzá.
   
Michael Zammit Cutajar, az Országgyűlésben tartott előadása előtt átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést a nemzetközi klímatárgyalások során végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook