Hírek

Jövőre is változatlan a kamattámogatás

A vállalkozói érdekképviseletek ugyanis sikeresen lobbiztak a Széchenyi Kártya állami kamattámogatásáért, és ennek köszönhetően a gazdasági és közlekedési tárca 2008. december 31-ig meghosszabbította a Széchenyi Kártya konstrukciónak nyújtott kamattámogatást.

Létrehozva:

|

A Széchenyi Kártya üzemeltetéséért felelős KA-VOSZ Zrt., illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kiemelkedőnek tartja, hogy a gazdasági tárca fenntartja a kamattámogatást a több tízezer kisvállalkozást érintő konstrukcióban. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis az évről évre csökkenő kamattámogatás 2008-ra nullára csökkent volna.

A kamattámogatás megszűnése széles kis- és középvállalkozói rétegnek jelentett volna versenyhátrányt, hiszen a folyamatosan növekvő adó- és járulékterhek mellett nélkülözhetetlen a Széchenyi Kártya által elérhető forrás.
A konstrukció sikere miatt a gazdasági kormányzat az állami viszontgarancián és garanciadíj-támogatáson felül továbbra is kamattámogatást nyújt a kisvállalkozásoknak. A konstrukció a mellett, hogy ideálisan ötvözi a piaci hitelt és az állami kamattámogatást, azáltal vált a legnépszerűbb kisvállalkozói hitelformává, hogy szinte házhoz viszik a lehetőséget.

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a Széchenyi Kártya által a gazdaságba pumpált évi 130 milliárd forintnyi friss tőke a kamattámogatással is alig kétmilliárd forintjába kerül az államnak. A kisvállalkozásokba vetett hit, a kártya bizalmi jellege lehetővé tette, hogy a kisvállalkozások bebizonyítsák „hitelképességüket”. A számok alapján ez láthatóan sikerült is.

A konstrukció átalakításával megszületett a Széchenyi Kártya 2, amelynek kétéves lesz a futamideje, és olcsóbb is lesz. Tovább egyszerűsödik az adminisztráció, és megszűnik a negyedéves törlesztés is. MK

Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook