Hírek

Az Agrárkamara hatósági túlkapások ellen tiltakozik

A Magyar Agrárkamara tiltakozik a túlméretes járművek közlekedését továbbra is nehezítő, esetenkénti hatósági túlkapások ellen – hangoztatta Forgács Barna, a köztestület elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Létrehozva:

|

Az elnök elmondta: a túlméretes járművek – e kategóriába tartoznak a mezőgazdasági munkagépek is – közlekedését hiába könnyítette meg rendelettel az elmúlt hetekben a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter,az ország egyes területein még mindig jelentős bírságokat szabnak ki a hatóságok a mezőgazdasági munkagépek vezetőire.
    A mezőgazdasági munkagépek közeledésekor a kamara szerint sokszor indokolatlanul rónak ki a hatóságok több százezer forintos büntetést, arra hivatkozva, hogy nincs mérlegelési lehetőségük.
        A hatósági méltánytalanságokra több konkrét,megtörtént esetet is említett – helyszín megjelölése nélkül – Forgács Barna, és Koncz György, a kamara alelnöke. Elmondták: volt olyan eset, hogy a kereskedőtől a vásárló telephelyére közlekedő kombájn vezetőjét bírságolták meg, mert nem volt útvonal engedélye. Ezt viszont még nem kérhették meg a hatóságtól rendszám hiányában. De volt olyan is, amikor a hatósági emberek azt hiányolták a terményt szállító traktornál, hogy a pótkocsit nem borították ponyvával. Ezt a hiányosságot is több tízezer forintos bírsággal büntették – hangott el a tájékoztatón.
        Koncz György szerint "a fejéről a talpára kellene állítani az ügyeket", vagyis a hatóságok működését az államnak teljes körűen finanszíroznia  kellene, hogy a büntetésből befolyó pénzek ne a működést szolgálják. Forgács Barna hozzátette: a hatósági embereknek mérlegelési jogot kellene újra adni, hogy egy-egy szabálytalanság tényleges súlyának megfelelő bírságot szabhassanak ki.
       A sajtótájékoztatón elhangzott: a kalászosok aratása gyakorlatilag befejeződött. Az őszi búzából mintegy 4 millió tonnát takarítottak be. A termény minősége jó, több, mint 60 százalék az étkezési minőségű búza aránya. Ugyanakkor az úgynevezett átmenő – azaz a múlt évről maradt – készlet magas, 700-800 ezer tonna, míg az eladási ár alacsony, tonnánként 30 ezer forint körüli.

Forrás : MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook