Hírek

Romániában 75 százalékkal csökkenhet idén a búzatermés

Romániában 75 százalékkal csökkenhet idén a búzatermés az aszály miatt, legalábbis erre számít a romániai mezőgazdasági termelők országos szövetsége.

Létrehozva:

|

Az érdekvédelmi szervezet becslése szerint ebben az évben a búzatermés a tavalyi 7 millió tonnáról 4 millió tonnára eshet vissza a nagy szárazság miatt. Viorel Matei, a szövetség elnöke azonban a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy nincs ok pánikra. A sütőiparnak ugyanis országosan mintegy 2,2 millió tonnára van szüksége, vetőmagnak pedig 800 ezer tonnát kell felhasználni, tehát így is marad körülbelül egymillió tonna felesleg.
    
Hasonló mértékű csökkenést jósol Adrian Radulescu, egy másik érdekvédelmi szervezet, a romániai mezőgazdasági termelők ligájának elnöke is, szerinte 4,5 millió tonnára esik vissza a termés.
   
A hírügynökség szerint jelenleg 140-160 euróba kerül a régi búza tonnája, az idei új búza ára is meghaladhatja a 130 eurót tonnánként. Matei elmondta: hiába volt tavaly nagy a termés, jelenleg kevés régi búza van a piacon, ezért magas az ára. A másik probléma az – tette hozzá -, hogy rendkívül magas a raktározás költsége.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook