Hírek

Az aszály és a gyomosodás sújtja a Bács-Kiskun megyei gazdálkodókat

Az őszi és tavaszi vetések fejlődését egyaránt visszavetette a súlyosbodó aszály Bács-Kiskun megyében, mostanra pedig a burjánzásnak indult gyomok is  nehezítik a gazdák helyzetét – mondta Farkas Zoltán, a helyi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója 

Létrehozva:

|

Nagyjából húsz százalékkal romlottak a szántóföldi növénykultúrák terméskilátásai az április eleji állapotminősítéshez képest – foglalta össze a pillanatnyi helyzetet Farkas Zoltán. A szakember emlékeztetett: miután 2008 utolsó három hónapja során átlagosan mindössze harmincegy milliméter csapadék hullott a megyében, az idei év számottevő víztartalék nélkül kezdődött a földeken. A január elejétől április végéig mért 112 milliméterrel pedig folytatódott a száraz periódus. Ráadásul a csapadék havonkénti megoszlása a tavasz beköszöntével folyamatosan csökken. Májusban eddig tizenhárom milliméter eső hullott, és erre a vidékre a keddi záporokból is csak csapadéknyomnyi jutott.
    
Mindez a szokatlanul korán érkezett nyárias hőmérsékletekkel együtt jelentősen visszavetette az őszi kalászosok fejlődését – magyarázta a földművelésügyi igazgató, aki a jellemző tünetek között említette, hogy rövidek a szárak és a kalásztengelyek, fokozatosan lesülnek a növények alsó levelei, és szinte megállt a bokrosodásuk is. Félő, hogy emiatt a Homokhátság több tábláján kalászt sem nevel majd a zab és a tavaszi árpa.
   
Az őszi búza, őszi árpa, rozs és tritikálé még képes lehet egy gyenge közepes hozamra, ám ehhez a napokban legalább tíz-húsz milliméter esőre volna szükség. Hasonlóan létkérdés volna a nedvesség a napraforgó és a megyében mintegy nyolcvanezer hektáron elvetett kukorica számára – fogalmazott Farkas Zoltán. Különösen az utóbbi szenved a vízhiánytól. Bár az április közepe előtt földbe került kukorica aránylag jobban mutat, általában kettő-négyleveles állapotú. Ám az azóta vetett magvak kelése vontatott, sőt, sok helyen még nem is csíráznak.
   
A várható és immár elkerülhetetlen terméskiesés mellett a kevés eső a gyomirtás hatékonyságán is sokat rontott – mondta a szakember. A gyomosodás így minden tavaszi növénykultúrát fenyeget, ám különösen a napraforgó termesztéssel foglalkozóknak okoz mostanában fejtörést. Némi vigaszt jelenthet a gazdáknak, hogy a piac már most is érzékelhetően reagál a szerényebb terméskilátásokra: az utóbbi időben a kukorica felvásárlási ára emelkedett a megyében – tette hozzá Farkas Zoltán.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook