Hírek

A Magyar Bor Napja lesz a Borszerda

A kedd déli határidőig 437 étterem és üzlet csatlakozott a Borszerdához: ennyi helyen lehet kedvezménnyel hozzájutni a mai, szerdai napon a magyar borokhoz és pezsgőkhöz. A Borszerda a jövőben egyben a Magyar Bor Napja is lesz – hangzott el a Magyar Bormarketing Kht. szerdai tájékoztatóján.

Létrehozva:

|

Szabó Borbála belföldi programmenedzser szerint a kht. elégedett az eredménnyel, hiszen először rendezték meg az akciót. De nem utoljára: jövőre mindenképpen lesz hasonló boros esemény, de hogy melyik szerdán, azt még nem tudni. Azt viszont igen, hogy az a nap lesz ezentúl egyben a magyar bor napja is – tette hozzá.
    
Az éttermek élénk érdeklődését bizonyítja, hogy több helyen külön menüt állítottak össze erre a napra és április 29. estére szinte minden asztal foglalt az akciót felvállaló vendéglőkben.
    
A borválasztást segíti elő az a kör alakú, szivárványszínű kiadvány, amelyet a kht. bocsátott a Borszerdában résztvevő helyek rendelkezésére. Ez afféle aromaeligazító és egyben étel-ital párosító is, hogy a vendégnek könnyebb legyen kiválasztani, melyik fogáshoz milyen borból kérjen.
   
Az akció célja elsősorban a magyar borok fogyasztásának élénkítése, a borkultúra fejlesztése, a piaci esélyek javítása az olcsó importborral szemben – mondta az MTI-nek Szabó Borbála. – Ezzel a szakma is maradéktalanul egyetért, amit az is bizonyít, hogy példátlan módon összefogtak a nagykereskedők és maguk is kedvezményt nyújtottak a vendéglők számára.
   
Az akció elő kívánja segíteni a mértékletes, minőségi borfogyasztást. Ugyanez a szándéka a többi, tervezett programnak is, amelyhez a Magyar Turizmus Zrt. nyújt szakmai partnerséget. A bortúrák és borkalandozások terén szorosabbra vonják az együttműködést, így akik az ország bármely borvidékén meg akarnak ismerkedni a helyi nedűkkel, nemcsak ezekről kapnak majd a szakmai honlapokon felvilágosítást, de a szállások, a kulturális és más programok felől is könnyebben tájékozódnak.
  
Újra népszerűvé kívánják tenni a fröccsöt, amely – mint a tájékoztatón elhangzott – egy régi, de újra felfedezett, alacsony alkoholtartalmú, adalékmentes és a nyári melegben különösen jól eső, hűsítő ital. Ezért rendezik majd meg júniusban a Fröccsfesztivált és fel akarják állítani a "világ legnagyobb kisfröccse" elnevezésű rekordot is.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook