Hírek

Művészi boros hordók tervezésére és kivitelezésére lehet pályázni

A tavalyi Ördögkatlan fesztiválon már bemutatkozott néhány művészi hordó, amelyek a Vylyan Pincészet és 17 pécsi művész összefogásából születtek. A pályázat – amelynek célja, hogy a képzőművészet és a borok keresztmetszetéből egyedülálló alkotások szülessenek – idén is folytatódik. Az új, különleges hordók – a már meglévőket bővítve – a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető évének programján, az augusztusi II. Ördögkatlan Fesztiválon láthatók majd először.

Létrehozva:

|

A kiállítás állandó helyszíne a villányi borvidék, azon belül is a kisharsányi Vylyan Pincészet körüli pinceépület mediterrán terasza. Az eddig megvalósult különleges ötletek között – amelyek a budapesti Fringe Fesztiválon is szerepeltek – van például egy Matrjoska baba, Mihályi András kacsaúsztatója, egy csillogó, színes hordó – Ernszt András műve – és egy másik érdekes című, amely A vörösbor és a kék ég vonalmadarai címet viseli, és Nyilas Márta alkotása.
   
A pályázat alapanyagai – felületei – az idén is a borok érleléséhez használt 225 literes tölgyfahordók, megadott szabványméretekben. Olyan műveket kell létrehozni, amelyek állják az időjárás viszontagságait, stabil, tartós, körüljárható, sérülésmentes, időtálló és mobilizálható alkotások. A beérkező terveket neves szakemberekből álló zsűri bírálja el, a szakmai és technikai kivitelezési szempontokat figyelembe véve. A beérkezési határidő május 1.
   
A pályázat részletes feltételei a wwww.vylyan.hu/muveszihordok weblapon olvashatók.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook