Hírek

Pénzéért demonstrál egy napraforgó-termesztő Csongrád megyében

Több millió forintos kintlevősége miatt kezdett demonstrációba egy izsáki mezőgazdasági vállalkozó hétfőn a Csongrád megyei Röszke mellett egy felvásárló cég, a Gabona Komplex Kft. bejárata előtt.

Létrehozva:

|

Tóth Sándor az okokról elmondta: tavaly 60 tonna olajnapraforgót szállítottak a cégnek ötmillió forint értékben, melyből csaknem egymillió forintot ki is fizettek. A Gabona Komplex Kft.-vel integrált termelés folyt, ami azt jelenti, hogy a cég adta a műtrágyát és a vetőmagot 1,6 millió forint értékben. Ezt levonva a tartozásból még így is további, több mint kétmillió forint jár a Meto Fruct Kereskedelmi Bt.-nek.

A családi vállalkozás vezetője elmondta: tavaly október 1-jén és 2-án leszállították az árut, a fizetési határidő pedig egy hónappal később lejárt. Azóta időnként kis összegeket kapnak, de a teljes járandóságot még így sem fizették ki. Miután családja a mezőgazdaságból él, így a hiányzó jelentős összeg miatt késnek a tavaszi munkálatokkal is, ezért a pénzét megpróbálja így megszerezni. Hozzátette: addig demonstrál, míg meg nem kapja azt.
    
A felek tavaly kerültek először kapcsolatba egymással, a vállalkozó a Röszke melletti felvásárlóval egy üzletkötőn keresztül vette fel a kapcsolatot. Az üzletkötőt azóta elbocsátotta a cég, neki pedig minden héten megígérik, hogy fizetnek. Úgy tudja, hogy rajta kívül vannak még károsultak.
   
A Gabona Komplex Kft. tulajdonosát és ügyvezetőjét is kereste az MTI személyesen és telefonon is, egyikük sem volt elérhető, sőt a cég telephelyén sem veszik fel a telefont. A cégtáblákat hétfő reggelre leszerelték.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook