Hírek

Téli közmunka a Nyírerdő Zrt.-nél

Január 15-től 444 állástalant foglalkoztat téli közmunkaprogram keretében a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. – közölte a cég vezérigazgatója kedden

Létrehozva:

|

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által indított, országosan 920 munkanélkülit érintő erdőművelési programba a Nyírerdőnél 66 Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei településről kapcsolódhat be a 444 közmunkás – mondta Kaknics Lajos.

Az érintettek három hónapon keresztül kapnak munkát a két megye erdészeteiben. Az általános fagondozási feladatok ellátása mellett az akác- és nyárfaerdők nyesését, vágástakarítását, a turistautak, tanösvények, eszközök karbantartását és a telepítések előkészítését végzik majd, illetve a szemetet gyűjtik össze.

A napi nyolc órás munkáért minimálbért, 71.500 forintot kapnak havonta, valamint a Nyírerdő tűzifa illetményt és étkezési utalványt ad nekik, együttesen mintegy 15 millió forint értékben.

A vezérigazgató elmondta: a téli közmunkaprogram teljes költsége a társaságnál meghaladja a 160 millió forintot, abból 22 milliót a szociális és munkaügyi tárca közmunka tanácsa biztosít, 138 milliót pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

A Nyírerdő 2004 óta folyamatosan részt vesz az erdészeti közmunkaprogramokban, először 172, majd a második évben 202, a harmadikban 771, a negyedikben 707, 2008-ban pedig 405 munkanélkülit foglalkoztatott ideiglenesen.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook