Hírek

Dámbarcogás után vaddisznóhajtás a Gúthi-erdőben

A dámbarcogás után november utolsó hetében megkezdődik a vadaskerti és a szabadterületi vaddisznóhajtás a világhírű Gúthi-erdőben – közölte Kaknics Lajos, a Nyírségi Erdészeti Zrt. (NYÍRERDő) vezérigazgatója

Létrehozva:

|

A kétszeres Edmond Blanc-díjjal elismert vadászterületen várhatóan több érmes agyarú vaddisznót sikerül majd elejteni, hiszen a felmérő jellegű előszezonban kilőtt hét apaállat egyike például több mint 26 centiméteres szemfoggal rendelkezett – mondta a társasági vezető.

Kaknics Lajos tájékoztatása szerint a Nyírerdő vadászterületén jónak mondható eredménnyel zárult a dámbarcogás októberi időszakának vadászati mérlege, annak ellenére, hogy a legnagyobb gúthi dámokat még egy évig korosítják, vagyis csak jövőre kerülhetnek terítékre.

Bartucz Péter a gúthi erdészet igazgatója elmondta: 61 bikát lőttek a zömében külföldi, német, osztrák és dán vadászok, s a trófeák közel 70 százaléka érmesnek bizonyult a bírálaton. Az agancsok közül 23 arany-, 13 ezüst, 6 pedig bronzérmes lett. Kettőnek a súlya meghaladta az öt kilogrammot, további húsz pedig négy és öt kiló közé esett. A legnagyobb trófea 5,2 kilogrammos volt, s az értékelésen 216 pontot kapott.

A jelenleg érvényes világrekord dámbikát 2002-ben ejtették el Gúthon, amelynek agancsa 5 kilogrammot nyomott, a pontszáma 237,63 volt. A csúcsagancs egy 1991-es bika rekordját döntötte meg, amelyet egyébként szintén a Gúthi-erdőben lőttek ki.

Szalacsi Árpád, a fehérgyarmati erdészet vezetőjének közlése szerint a  társaság tulajdonában lévő Lónyai-erdőben 14 dámbika került puskavégre ősszel, ott főként orosz és szlovák vadászok lestek az állatokra. A dámok húsz évvel ezelőtti lónyai betelepítése óta a legnagyobb, 4,69 kilogrammos agancsot viselő állatot most lőtték ki.

Hajdú    András, a NYÍRERDő Zrt. vadászati ágazatvezetője ígéretesnek nevezte a gímállomány fejlődését is, szerinte néhány év múlva a gímszarvasok ugyancsak nagy dicsőséget szereznek majd a társaságnak. Erre utal – tette hozzá – hogy a Gúthi-erdőben az idén ősszel már elejtettek egy 8,2 kilogrammos agancsú állatot, a Lónyai-erdőben pedig egy még nagyobb, 8,85 kilogrammost.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook