Hírek

Mikor bio, öko vagy organikus az élelmiszer?

A hétvége az idei Biobúcsú jegyében telik el a Petőfi Csarnokban: nemcsak biotermékeket lehet kóstolni és vásárolni szeptember 20-án és 21-én, hanem kétnapos, szórakoztató programról is gondoskodik a szervező, a Magyar Biokultúra Szövetség.

Létrehozva:

|

Az egész Európai Unióban egységes a biotermékek szabályozása, tehát a hatályos uniós és az azzal összhangban lévő magyar jogszabályok által meghatározott a termelésük és forgalmazásuk – mondta Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

A szabályozást egyébként tavaly szigorították az EU-miniszterek: egy élelmiszer csak akkor jogosult az ökocímkére, ha az eddigi 70 százalékkal szemben összetevőinek legalább 95 százaléka származik biogazdálkodásból. A 2007-es luxemburgi tanácskozáson a magyar küldöttség is számos javaslatot tett, elsősorban olyanokat, amelyek azonos versenyfeltételeket és megbízhatóságot biztosítanak.

A megállapodás szerint a terméken az uniós ökocímke használata kötelező lesz, ám kísérheti azt a biojelleget még jobban kiemelő nemzeti vagy magánlogó is.

Abban a tekintetben,  hogy bio, öko vagy organikus jelzővel illetik ezeket a termékeket, elég nagy a változatosság országonként és termelőként is – ezek voltaképpen ugyanazt jelentik, olykor még előfordul szinonimaként a natúr vagy reform szó is.

A bio szó nem feltétlenül azt jelenti hogy ezek a termékek nem tartalmaznak adalékanyagot vagy tartósító-, netán színezőszert – több  mint 40 ilyen anyagot engedélyeznek a biotermékek gyártói és forgalmazói számára is. Ezek többnyire a természetben is előforduló anyagok, mint például a citromsav vagy a cékla mint festőanyag.

Csak akkor viselheti egy élelmiszer a bio jelzőt, ha megfelel az alapjogszabálynak tartott 2092-es számú rendeletnek, pontosabban annak többször módosított-aktualizált, jelenleg érvényes változatának: a 7834/2007-es rendelet lépett a 2092-es helyébe, ez szabályozza az EU biogazdálkodását 2009-től – tudta meg az MTI tudósítója.

Egy termék feliratán csak abban az esetben szerepelhet a bio szó, ha olyan élelmiszer-alapanyagról, zöldségről, gyümölcsről vagy késztermékről van szó, amelyet ellenőrzött körülmények között termeltek, készítettek, és amely megfelel az adott árura érvényes részletes szabályoknak.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-t a Biokultúra Egyesület hozta létre, az ökológiai gazdálkodást folytató hazai szervezetek termékei, valamint szolgáltatásai ellenőrzésére és tanúsítására.

A bioáru nem feltétlenül jelent "egészséges", vagy diétás terméket, hiszen van olyan élelmiszer, amelyik az egyik embernek káros, míg a másik nyugodtan fogyaszthatja, például cukor-, zsírtartalomtól vagy kalóriamennyiségtől függően. Ezekből sem lehet tehát korlátlan mennyiséget fogyasztani, ha valaki például kórosan elhízott.

Bizonyos betegségek esetén – allergia, immunhiba, esetleg rák vagy várandós állapot – nagyobb mértékben ajánlott a biotermékek fogyasztása, persze attól függ, melyeké.

A hétvégi városligeti Biobúcsún jelen lesznek a legnagyobb magyar termelők és bizonyára eljönnek a megszállott – elsősorban budapesti – ökohívők is. Magyarországon a vásárlóknak mindössze 3,1 százaléka vásárol heti rendszerességgel bioélelmiszert – állapította meg egy 2007-ben készült Gfk. Hungária felmérés. Négyből egy magyar soha nem vesz le a polcról ilyen árut.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook