Hírek

Erdőpedagógiával nevelnek a természet szeretetére

Az erdészeti erdei iskolákban nem a tanulmányi időszakhoz igazodik a vendéglátás. Egész évben várják a fiatalokat, immár harminckét helyen. Szakosztályuk elnöke, Ormos Balázs szerint a természet és az erdő szeretete életre szólóan rögzül az iskolában töltött hetek élményanyaga révén.

Létrehozva:

|

A mintegy másfél évszázados múltú szabadlevegősiskola-mozgalom egyik típusát jelentik az erdei iskolák, amelyeknek kezdetben elsősorban gyógyászati, egészségnevelő szerepük volt. Bentlakásos jelleggel a tüdőbeteg, s a veszélyeztetett gyerekek egészségvédelmét, valamint a beutalt gyerekek iskoláztatását szolgálták. A mai erdei iskolákban a környezeti nevelés a leghangsúlyosabb, a természet megismerését és a közösségi életbe kapcsolódást is segíti az erdei iskola helyszíne és környezete.

Kissé eltér ettől az erdészeti erdei iskolák rendszere és célja. Mint beszélgetőpartnerünk, Ormos Balázs erdőmérnök, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, az Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály elnöke hangsúlyozza: 

 – Nem szabad összekeverni az erdei iskolákat az erdészeti erdei iskolákkal! Az utóbbiak nem az iskolák szorgalmi idejéhez kötik programjaikat, tehát egész évben látogathatóak. Az erdészeti erdei iskola fő nevelési módszere az erdőpedagógia. Itt is mód nyílik kenyérsütésre, kézműves foglalkozásra, éppúgy mint az erdei ismeretek elsajátítására, vadlesre. Ha a család úgy kívánja – és a szűkös férőhely lehetővé teszi – gyermeke akár három-négy hetet is eltölthet a nyári szünidőben, sőt a szülőket is szívesen fogadják.

Ha már az erdőről esik szó, a főtitkár egy kis kitérőt is tesz a gondolatmenetben, mert szeretne eloszlatni egy tévhitet, amely szerint a magyar állami erdőgazdálkodás elsősorban a fakitermelésre koncentrál, szemben a közcélú erdőgazdálkodással. Ez szerinte nem igaz, ugyanis az utóbbi években példaértékű fejlődés tapasztalható. Ezt jelzi – többek között – a természetközeli erdőgazdálkodás bevezetése, az erdei vasutak föltámasztása, az erdészeti erdei iskolák rendszerének kialakítása, ökocentrumok létrehozása, de említhetnénk az erdei tornapályák, tanösvények és kilátók építését is.

– A fakitermelés elleni kampánnyal félrevezetik a társadalmat! A fa környezetbarát alapanyag és energiaforrás. Az erdő pedig egy valóságos erőmű, ahol a nap energiáját, a levegő széndioxidját és a vizet felhasználva "készül" a fa. A fém, az üveg, a műanyag és egyéb anyagok előállítása nagyságrenddel nagyobb energiafelhasználást igényel, és a környezetet is jócskán szennyezi – fakad ki a főtitkár. – Az Országos Erdészeti Egyesület programjának megfelelően új partner felé nyitottunk, a turisták, természetjárók irányába. Érdemes velük együttműködni és támogatni őket, mert szintén az erdőkért munkálkodnak. Az Európai Unió a 2007-2013 közötti időszakra jellemzően hangsúlyozza, hogy az erdészet a vidékfejlesztés egyik legfontosabb területe. Mi a vidékfejlesztés részeként fontos területnek tartjuk a természet- és környezetvédelmet is. Azokban az országrészekben, ahol nagy a munkanélküliség, az erdőgazdaságok munkát adhatnak az embereknek, bevonva őket a közmunkaprogramba, sőt, még képzést is kapnak. Végzik az új erdők telepítését, a fiatal erdők ápolását, a közjóléti berendezések karbantartását, az erdőbe kivitt szemét felszámolását. Meg kellene oldani a magánerdőkben történő közmunkát is, mert ez ma még nem működik.

 – Az erdőkben hagyott hatalmas szemétmennyiség kapcsán visszatérhetünk az erdészeti iskolákhoz.

 – Az erdészeti iskolaprogram keretén belül kiadtuk a jelszót: "Vidd magaddal a szemetedet!". Ez azt jelenti, hogy a gyerekek az erdei kirándulás során magukkal vitt göngyöleget, s a keletkezett hulladékot nem az erdei szeméttartóba dobják, hanem ott teszik le, ahol  egyúttal mód nyílik a szelektív hulladékgyűjtésre is. Például az erdészeti erdei iskolában. Aki ezt gyerekkorban megszokja, felnőtt korban sem cselekszik másként.

Ormos Balázs hangsúlyozta, hogy az erdészeti erdei iskola összefüggő ismereteket nyújt az erdő és az ember kapcsolatáról, az erdő hármas funkciójáról: megújuló termékeiről, védelmi szerepéről és az ember egészségét megőrző szolgáltatásairól. Meggyőződése, hogy van még fejlődési lehetőség, hiszen jelenleg több  erdőgazdaság nem működtet erdészeti iskolát, és ezen a területen a magánerdő-gazdálkodók  is jobban aktivizálhatnák magukat.

– Az erdei iskolások közül felnőttként vajon mennyien maradnak az erdő barátai, és hányan lesznek, akik csupán nosztalgiáznak az eltöltött évekről?

– Saját példámmal válaszolok. Napokban volt a negyvenkét éves általános iskolai találkozónk. Visszaemlékeztünk gyerekkori táborozásainkra, erdőjárásainkra. Egész életünket végigkíséri az erdő és a természet szeretete. Pedig a mi gyerekkorunkban még nem beszélhetünk tudatos környezetvédelmi nevelésről, erdőpedagógiáról. Most nagy az igény az erdészeti iskolákra, mind a szülők, mind a gyerekek részéről. Tudomásom szerint ebben az évben a fiatalokat 32 erdészeti erdei iskola várja, melyeknek működtetéséhez az anyagiakat pályázatokon való részvétellel és az egyesület forrásaiból teremtjük elő.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook