Hírek

Jól fogyott a Fütyülős

Éves szinten továbbra is szerény, de stabil, 3,4 százalékos bruttó árbevétel-növekedésről számolhatott be tegnap megjelent, a 2007/2008-as üzleti évet lezáró gyorsjelentésében a Zwack.

Létrehozva:

|

Jó hír, hogy a negyedik negyedévben folytatódott a három hónappal korábban már tapasztalt forgalomnövekedés, a januártól március végéig terjedő időszakban a cég bevételei már 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A gyorsjelentésből kitűnik, hogy a magyar fogyasztók minőségi igényei – ha alacsony bázisról is – továbbra is emelkednek. A saját gyártású prémium termékek eladásai 5,6 százalékkal nőttek, ezen belül pedig a Fütyülős brand forgalma 40 százalékkal bővült. (Unicumból is több fogyott, mint 2006/2007-ben.) A minőségi termékek forgalma 3 százalékkal bővült, miközben a kommersz italoké stagnált. Az összesen 20,6 milliárdos nettó árbevételből 17 milliárd a saját termelésű italokra jutott, míg a forgalmazott márkás termékek 3,5 milliárddal járultak hozzá a forgalomhoz. A 900 millióval növekvő szabad pénzeszközállománynak és a magasabb kamatoknak köszönhetően a társaság pénzügyi eredménye 40 százalékkal – mintegy 100 millió forinttal – bővült.

Ezeknek köszönhetően a Zwack adózás előtti eredménye több mint 10 százalékkal növekedett, ám a részvényeseknek sajnos végül ennél szerényebb bővüléssel kell beérniük, az adófizetési kötelezettség ugyanis – a szolidaritási adó miatt – 30 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az adózott eredmény 2,84 milliárd forint lett, tehát amennyiben a társaság tartja magát a tőzsdei bevezetéskor meghirdetett – és azóta változatlan – osztalékpolitikához, amely szerint a nyereség 50-85 százalékát fizeti ki a részvényeseknek, úgy akár az év elején várt 1000 forintnál többel is meglepheti a tulajdonosokat.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook