Hírek

2024. évi agrárágazati civil szervezetek támogatási pályázatának eredményei

Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az agráriumot népszerűsítő kiadványok és rendezvények, valamint a szervezetek nemzetközi képviseletét biztosító kapcsolatépítések száma, amelyek által a mezőgazdaságban és az agrárágazat területén tevékenykedő ágazati civil szervezetek az Agrárminisztérium által is kiemelten fontosnak tartott feladatokat tudnak átvenni, valamint kiemelt szerepet vállalni abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések.

A tárca ehhez kíván hatékony segítséget nyújtani az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázatával, amelynek köszönhetően a rendelkezésre álló 50 millió forint keretösszegből 39 civil szervezet tervezett programja valósulhat meg.

Forrás: pixabay.com

A 2024. évi pályázati felhívásra 138 szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját. Ennek eredményeként a 138 pályázatból 109 darab felelt meg a formai előértékelésnek. A tartalmi értékelésre befogadott pályázatok közül 39 civil szervezet részesül támogatásban. A nyertesek átlagosan egymillió-kétszáznyolcvanezer forintot kapnak a 2024. évben megvalósítandó szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához.

A pályázati döntés itt érhető el.

agrotrend.hu / Magyarország Kormánya

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés