Hírek

Június végéig lehet korrigálni

A januártól hatályos áfatörvény egyes rendelkezéseihez nem fűztek átmeneti rendelkezéseket a jogszabályalkotók, emiatt több külföldi eleshet a jogosan visszaigényelhető áfától. A korrekció részben megtörtént, ám ez nem teljesen kielégítő.

Létrehozva:

|

Az áfatörvény ominózus rendelkezése a belföldön nem letelepedett adóalanyokat érinti, vagyis azokat a külföldi cégeket, amelyek Magyarországon is jelen vannak, de itt telephellyel nem rendelkeznek. Tipikusan ilyen a szoftverlicencekkel kereskedő vállalkozás, hiszen ehhez az üzlethez nem kell tényleges jelenlét.

Korábban úgy szólt a szabályozás, hogy az áfa-visszaigénylés joga a teljesítéskor, vagyis a számla kiegyenlítésekor keletkezik. Ezt a rendelkezést úgy változtatták meg az idén, hogy a visszaigénylés joga a teljesítés helyett a kifizetés időpontjában keletkezik. Ez alapvetően nem is okoz gondot, ám bizonyos esetekben ellentmondás alakulhat ki: például ha a kifizetés tavaly történt, a számla kiállítása viszont az idén. Ez akkor fordulhat elő, ha egy tavaly kiállított számlát az idén valamilyen hiba miatt helyesbíteni kellett, miközben a kifizetés annak rendje és módja szerint már tavaly megtörtént. A hatályos, januártól érvényben lévő szabályok szerint ugyanis nem a számla kiállítása releváns, hanem a kifizetés, ami ugye tavaly megtörtént. Ez alapján nem jár vissza áfa, hiszen a tavalyi szabályok szerint a számlakiállítás dátuma döntő, ami viszont 2008-as.

Ezt kismértékben korrigálta egy APEH-utasítás, amely hétfőn látott napvilágot. Az utasítás azonban csupán a probléma egyik részét oldja meg – véli Pénzely Márta, a Deloitte adószakértője. A szabályok szerint ugyanis amennyiben a számla módosítása révén megváltozik az áfa mértéke (az mindegy, hogy csökken vagy nő), akkor a módosítást a hatályos szabályok figyelembevételével meg lehet tenni. Elképzelhető azonban, hogy a számla más eleme hibás, így az nem változtatja meg a visszaigénylendő áfa összegét. Ilyen lehet egy rossz, elírt számlaszám, cím vagy bármilyen efféle formai hiba. Erre egyelőre nem ad választ az iránymutatás. Összességében tömegeket bizonyosan nem érint ez a változás, bár azt nem lehet tudni, hogy hány helyesbített számla keletkezett az idén és okoz áfa-visszaigénylésbeli problémát. 

Ketyeg az óra A végtelenségig nem lehet húzni az értelmezést, ez a visszaigénylésre jogosító szabály ugyanis jogvesztő határidejű: vagyis ha június 30-ig nem küldik el az érintettek a visszafizetést célzó nyilatkozatot az adóhatóságnak, akkor elesnek a visszaigénylési jogtól. Persze utólag is vissza lehet szerezni a végeredményben jogtalanul visszatartott összeget, ám ehhez bíróságra kell menni jogorvoslatért.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook