Hírek

Kezdődhet a nagyítós nyomozás a pincében

A legkorábbi hagymások és a barkás cserjék, fák már virágot bontanak. A csekély éjjeli fagyok nem okoznak bennük kárt, bár most a keményebb fagyok is visszatérnek.

Létrehozva:

|

A telelőben tartott növények esetében egy rossz időpontban végzett szellőztetés vagy egy egész éjszakára nyitva felejtett ajtó többéves fáradságos ápolást tehet tönkre. Érdemes alaposan szemügyre venni az itt lévő növényeket, mert a kényszerpihenő alatt bajba is kerülhettek. Ha időben észlelik a bajt, az esetek többségében még lehet segíteni.

Garázsokban, pincékben, lépcsőházakban hónapok óta szoros társbérletben zsúfolódnak az angyaltrombiták, agavék, Bougainvillea-k, citrusok, euforbiák, fuksziák, gyalogrózsák, leanderek, muskátlik, pálmák és más melegigényes, nyáron kertben vagy balkonon élő kedvencek. Ilyenkor – a hőmérséklettől és a megvilágítástól függően – kevés vizet igényelnek.

Ha sápadt és hosszú hajtásokat, leveleket hoznak, akkor kissé melegük van. De ez még nem baj. Előfordul, hogy a télen növekedett hajtás elszárad, még ez sem baj, ugyanis a valamiért beinduló vegetáció átmeneti megtorpanását még túlélheti. Ha azonban egy-egy ilyen leálló növekedés után a növény az általános kondícióvesztés tüneteit mutatja, akkor fel kell ébreszteni. Ilyenkor fényt, meleget és nedvességet kell kapnia.

A hozzáértő és alapos kertész még a behordás előtt megfelelő szerekkel lepermetezte növényeit, így most sem gomba, sem a kártevők nem dézsmálják ezeket. Ha a mostani revízió alatt mégis valamilyen szokatlant észlelnének, akkor azonnal cselekedni kell. A levelek színváltozásáért általában a sötét vagy a nedvesség hiánya okolható.

A károsító gombák hideg, száraz levegőben általában szüneteltetik a tevékenységüket. Ettől függetlenül szaporító képleteik hibernált állapotban jelen vannak. Akinek gyümölcsfái is vannak, és téli lemosó permetezést szokott végezni, nem árt, ha a telelőben lévő növényeit is megszórja. A művelet elvégzése előtt azonban a növények érzékenységéről és az alkalmazható dózisról is tájékozódni kell. Jó azt is tudni, hogy a lemosó permetszerek eléggé kellemetlen illata hoszszú ideig megmarad.

A rovarokkal aránylag egyszerűbb a helyzet, mert az egyedek felismerhetők, még akkor is, ha nem mozognak. Ehhez persze egy nagyítóra is szükség lehet. A jelenlétüket mutató első intő jel a ragacs. Ha a növény cserepének szélén, tálkáján, netán a lombja "árnyékában" ragadós anyagot találnak, akkor elő a nagyítóval, s ha szükséges, a zseblámpával. Kezdődhet a nyomozás. Érdemes a levelek fonákját, a törzs, az ágak, hajtások rejtett részeit alaposan szemügyre venni. A ragacsgyártó minden bizonnyal valamilyen tetű lesz. A legtöbb tetűt piretrinporral el lehet intézni. Ez olcsó, egyszerű és környezetkímélő megoldás. Vannak azonban trükkös tetvek is.

A szobanövények legveszélyesebb kártevőjének, a pajzstetűnek találó az elnevezése. A leleményes állatka a legfeljebb két milliméteres szürke-barna pajzs alá bújik. A kemény, fényes, viasszerű levelű növényeket kedveli. Ha nincs sok belőle, finoman le lehet vakargatni a növényről, s jöhet egy alapos szappanos permetezés. Ha sok száz pajzsot találtak, akkor a kertészeti boltban tanácsot és megfelelő vegyszert adnak.

A viaszos pajzstetű még rokonánál is rafináltabb módszerrel próbálja túlélni a támadást. A szárak elágazásaira vagy a levelekre ragadt apró szöszök, vattacsomók alatt lapul meg. A pajzstetűhöz hasonlóan kell ellene védekezni, ha azonban a fertőzést követő 2-3 hónapon belül, tavasszal sem tűnik el, a többi növény érdekében jobb, ha a megtámadott példány távozik a kertből, lakásból.

A tetvek népes családjának egyik büszkesége lehet a takácsatka. Ha finom, pókhálószerű szövedéket találnak a hajtáscsúcsokon vagy a levelek között, biztosak lehetnek abban, hogy megérkeztek a takácsatkák.

A jövő héten a metszésről írunk.

Téli határidőnapló

Érdemes alapos gyeprevíziót tartani, és ha sok a mohás rész, akkor már meg lehet vásárolni a mohairtót tartalmazó műtrágyát. A melegebb fekvésű kertekben már most is ki lehet szórni, de nem baj, ha még várnak vele márciusig. A földből mostanában előbújó hagymások ágyását nem árt faforgáccsal vagy fenyőkéreggel vékonyan takarni.  

Forrás: Népszabadság  – Czauner Péter

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook