Hírek

127 éve orvosdoktorrá avatták szentgyörgyi gróf Hugonnai Vilmát, az első magyar orvosnőt

18 évvel doktorálása után orvosdoktorrá avatták szentgyörgyi gróf Hugonnai Vilmát, az első magyar orvosnőt.

A magyarországi törvények 1895-ben királyi rendelettel történő megváltoztatása következtében – nők is folytathatnak egyetemi tanulmányokat Magyarországon – elfogadták Zürichben szerzett orvosi diplomáját. 1896. február 10.-én, kérvényezte másodszorra és ez 1897. május 14.-én meg is történt.

Forrás: pixabay.com

Hugonnai Vilma grófi család ötödik gyermekeként született. Két házasságából két gyermeke született. Mivel 1869-től kezdve a zürichi egyetemen már nők is tanulhattak, 1872-ben – családja beleegyezésével – beiratkozott, és 1879-ben orvosi diplomát szerzett. 1880-ban hazatért, de diplomáját külön kérelme ellenére sem fogadták el, így sokáig csak bábaként tevékenykedett a világhírű szülész-nőgyógyász, dr. Tauffer Vilmos professzor mellett. Szülésznői munkája mellett ismeretterjesztő és felvilágosító jellegű könyveket kezdett írni. 1897-ben végül Magyarországon is orvosdoktorrá avatták, és ezt követően oktatással foglalkozott.

Az 1907-ben megjelent, elsősorban női és gyermekbetegségekkel, valamint a szülészettel és gyermekápolással foglalkozó, „A nő mint háziorvos” című könyvét sokáig az egészségápolás kézikönyvének tekintették. Az Országos Nőképző Egyesületben tevékenykedett, hatékonyan küzdött a nők oktatásáért és a nemüknek megfelelő foglalkoztatásért.

agrotrend.hu / Ezen a napon

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés