Hírek

Védtelen gazda – védtelen állat

A napokban ismét arról értesülhettünk, hogy – az előző teleken már sajnos megszokott módon – ismét védett és fokozottan védett ragadozó madarakat öltek meg ismeretlenek (l. pl. Ötvös Zoltán: Öt sast mérgeztek meg a Jászságban, január 11.).

Létrehozva:

|

Mint a cikkből is megtudhattuk, évről évre egyre több az így elpusztított állat, és egyelőre mind a hatóságok, mind a civil szervezetek tehetetlenek. Általánosan elterjedt nézet, hogy a haszonjószágaikat (pl. a háziszárnyasaikat) és a kedvtelésből tartott állataikat (pl. a galambjaikat) akarják így és ilyenkor megvédeni gazdáik, mivel a hideg, jeges időben a ragadozók gyakrabban keresik fel a "terülj asztalkámat", az életben maradásra esélyt adó portákat. De azt is hallani, hogy nem a védett állatokat akarják elpusztítani a rapsicok, hanem, mondjuk, a rókát, és a védett jószágok csupán véletlen áldozatok.

Van ezekben a vélekedésekben igazság, de nem fedik teljesen a valóságot. Sőt: éppen a lényeget fedik el. Mert sokkal többről van itt szó: bonyolult és bizony a rendszerváltás óta kényelmetlen teherként magunkkal cipelt, megoldatlan problémáról. Arról, hogy a védett állatok nyugalma, fészkelése, fiókanevelése és táplálékának biztosítása érdekében a természetvédelmi előírások rendkívül komoly megkötéseket tartalmaznak, s olyan kötelezettségeket rónak a gazdákra, amelyek komoly anyagi nehézségeket (veszteségeket) okoznak. Hiszen a gazdáknak tevékenységük során figyelemmel kell lenniük a területükön élő védett állatfajokra, és ez megnehezíti, de akár el is lehetetlenítheti az elvégzendő munkafolyamatokat. A rendszerváltás óta sokszor perlekedtek már emiatt a gazdák és a természetvédelem.

A gazdák egyet szeretnének: ha a védett állatok oltalma miatt őket veszteség éri, akkor azt az állam valamilyen formában kompenzálja. Az állam viszont semmit nem kompenzál, csak széttárja a karját: bocs, de nincs pénzem! Viszont a veszteséget a gazdának továbbra is tűrnie kell, és – gondoljunk csak a takarmányok árának emelkedésére – évről évre mind vaskosabb kárt kell lenyelnie.

Amikor a kilencvenes évek közepén elfogadta a parlament a természetvédelmi törvényt, annak végrehajtási utasításaként többször is elkészült az a rendelettervezet, ami a gazdák számára megoldást jelentett volna. Hiszen ígéret volt rá, hogy a gazdák veszteségét az állam igyekszik valamilyen módon és mértékben megtéríteni. Végtére is mindenki tudta, csak így lehet elérni, hogy magukénak érezzék a természeti értékek megőrzésének feladatát. De ebből semmi nem lett, mert vagy a két érintett szaktárca (a környezetvédelmi és az agrár) nem egyezett meg, vagy a pénzügyi kormányzat nem látott lehetőséget arra, hogy ilyen célra pénzalapot különítsen el.

A károk meg csak nőttek, és velük az elégedetlenség is. 2003-ban a környezetvédelmi minisztérium a feszültség enyhítése végett saját forrásából alapot hozott létre, amelyből abban az évben a daru és a nyári lúd által okozott károkat enyhítette valamelyest. De mivel erre csak egy évig volt keret, a probléma nem oldódott meg. Sőt, olaj volt a tűzre! Mert mindazok felháborodását kiváltotta, akiket más védett állatfajok miatt ért veszteség. (Csak zárójelben: van az országban több olyan halgazdaság, mely éves szinten több tízmillió forintos veszteséget kénytelen lenyelni a tavasszal kötelező természetvédelmi vízkormányozási szabályozások, valamint a takarmányt és a halat dézsmáló vízimadarak miatt.)

Tetszik, nem tetszik: védett állatainkat ma már azért fenyegeti veszély, mert a gazdák elfáradtak, a veszteségeket már képtelenek tovább maguk állni, és csak azt látják: semmi nem történik. Egy részük – burkoltan vagy kevésbé burkoltan – maga akarja megoldani, amit az állam nem old meg. És ne áltassuk magunkat: nemcsak télen üldözik a nemszeretem állatokat, hanem egész évben, csak télen könnyebb lépre csalni a kiéhezett jószágot, és könynyebb is felfedezni a határban pl. az elpusztult madarat.

Pedig sok minden történik a háttérben, csak kevesen tudnak róla. Az uniós agrár-környezetgazdálkodási és Natura 2000-es támogatások 2009 tavaszán/nyarán jelentős változást hozhatnak. Hiszen a probléma megoldása valóban érdeke mindenkinek, és nagyon sokan dolgoztak és dolgoznak azon, hogy az uniós szubvenciók végre-valahára valamilyen mértékben erre a problémakörre is gyógyírt hozzanak. Úgy vélem, most az lenne a legfontosabb, hogy az ebben jártas civil szervezetek és államigazgatási egységek ezekről minél részlezesebben tájékoztassák erről a gazdákat.

Persze 2009 tavaszáig is lesz még egy tél. Ha az érintett államigazgatási egységek és a kormányzat komolyan venné a növekvő természetpusztítást, s megfontolná, hogy a kiirtott állatokat már nem fogja föltámasztani az unió, akkor az előttünk álló másfél évre is megtalálhatnák az átmeneti megoldást.

A szerző az Alapítvány a Vidrákért ügyvezető elnöke

Forrás : Népszabadság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook