Hírek

VOSZ: csak fokozatosan lehet elbúcsúzni az árstoptól

Az infláció ezekben a hónapokban tetőzik, ideje elkezdeni megtervezni az ársapka nélküli gazdaság visszaállítását – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.

Az árstopok bevezetésének elsődleges és elfogadható indoka az infláció rendkívüli és robbanás-szerű megugrása volt, amely első sorban az energiahordozókra és az élelmiszerekre terjedt ki – írta az Infostart. Ezek sokkhatásától meg kellett védeni a lakosságot és fékezni kellett az infláció ütemét, de a VOSZ álláspontja szerint eljött az idő az árstopok kivezetésének megtervezésére. Az inflációt fékező hatás ugyanis mostanra mérséklődött, az emberek és a piac is jellemzően alkalmazkodott az új viszonyokhoz.

A normál piaci körülmények visszaállítása az élelmiszereknél hozzájárulna az ellátási láncok megfelelő működéséhez, vagyis ahhoz, hogy a magyar élelmiszeripari cégek ne veszítsenek itthon piacot. A könnyítéseket az infláció csökkenésével párhuzamosan lehet bevezetni a szervezet szerint, erre várhatóan tavasz végétől – nyár elejétől nyílik lehetőség. Így az árbefagyasztások feloldása fokozatosan történhet meg, a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve.

Fotó: wikimedia

"Az árstoppal érintett, alapvető élelmiszerek a szükséges tápanyagbevitelt – fehérje, szénhidrát, zsírok – segítik. A legkisebb keresetűek fogyasztói kosarában az élelmiszer nagyobb súllyal szerepel, így az árstopok azonnali eltörlése sokaknál elviselhetetlen sokkot okozna, ezt továbbra is el kell kerülni" – közölték.

Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt az árstopok feloldása önmagában nem oldja meg a bolti kiskereskedelem problémáit, bár hozzájárul azok csillapodásához. A kistelepülési boltok vissza nem térítendő támogatást kaptak működésük fenntartásához – a VOSZ szerint ehhez hasonló támogatásokat kell biztosítani továbbra is, különösen azokon a területeken működő boltoknak, ahol a bolti kiskereskedelem fennmaradása, illetve a lakosság ellátása veszélybe kerülhet.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés