Hírek

Vigyázzunk a magyar erdőkre

Az erdőjárók azzal tudnak leginkább hozzájárulni az egészséges erdő fenntartásához, ha mindenki hazaviszi magával a természetjárás közben keletkezett szemetét, a legapróbb, jelentéktelennek tűnő hulladékot is beleértve – hívta fel a figyelmet a megelőzés fontosságára, az erdei életközösség megóvására Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a „Tisztítsuk meg az Országot” program pilot projektjének záró eseményén.

Magyarország Kormánya forrást biztosít ahhoz, hogy az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve megtisztítsa az állami erdőgazdaságok erdőterületeit és a nemzeti park igazgatóságok területeit az illegálisan lerakott hulladéktól. A program pilot projektje sikeresen lezárult, melynek részét képezte a Pilisi Parkerdő több, mint 3 hektáros erdőfoltja, ahol az erdőgazdaság munkatársai, közfoglalkoztatottakkal karöltve egy hét alatt 170 köbméter illegális hulladéktól tisztították meg a területet.

fotó: Fekete István

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok felmérték a főként erdők szélén található illegálisan lerakott hulladék mennyiségét, ami megközelítette a 50 ezer köbmétert. Az összegyűjtésnek, elszállításnak és az elhelyezésnek a költsége meghaladja a 1,5 milliárd forintot. Mint ismertette a legtöbb illegálisan lerakott szemét a főváros környéki parkerdőkben található, – közel 13 ezer köbméter – ezért az ország hulladékmentesítésben kiemelkedő a Pilisi Parkerdő erdészeinek munkája.

fotó: Fekete István

Szentpéteri Sándor hangsúlyozta, ahhoz, hogy egy tiszta országban élhessünk két eszköz lehet a segítségünkre: a szemléletformálás, és a megelőzés. Utóbbi célt szolgálja például a „Hulladék Radar” nevű, ingyenesen letölthető mobil alkalmazás is. Az erdők és nemzeti parkok megtisztítása szervesen kapcsolódik az agrártárca Országfásítási Programjához, amellyel nemcsak az erdőterület növelését céloztuk meg, hanem a minőségi erdők fenntartását is. Az emberi terhelés csökkentése, a hulladék elszállítása jelentősen hozzájárul az egészséges erdők fenntartásához, nagymértékben javítja az ország környezeti állapotát.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés