Hírek

Üstökös közelít a Földhöz

Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható lesz.

Az égitest várhatóan 4,5 magnitúdós fényessége már elég ahhoz, hogy sötét, fényszennyezéstől mentes égbolton akár még szabad szemmel is megpillantható legyen, egy kis kézi távcsővel pedig biztosan látszik majd − írta meg az MTI

A Svábhegyi Csillagvizsgáló MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint az üstökös most még csak hajnalban emelkedik magasra, de február elsejei földközelségekor már este is jól látszik. Február 7–8-án kora este pedig a holdfény sem zavarja megfigyelését.

Február 6-án a Szekeres csillagkép szélén, az igen fényes Capella csillaghoz lesz viszonylag közel, magasan a fejünk felett. Ezután napról napra közeledik a vöröses színű Mars felé, amelyhez február 11-én ér a legközelebb. A vörös bolygótól egy fokra járó üstökös egészen különleges látványt nyújt majd egy egyszerű kézi távcsővel is. Február 13–15. között az üstökös a Bika csillagkép Hyádok halmaza előtt vonul el, csodálatos együttállást alkotva a Bika szarvai között.

Fotó: Index

A C/2022 E3 (ZTF) periodikus üstökös, legutóbb körülbelül ötvenezer éve járt a Föld közelében. A kométa a Zwicky Transient Facility égboltfelmérésről kapta a nevét, amelyet a Caltech kaliforniai Palomar Obszervatóriumban végeznek.

A kométa alakja és színe különleges: a mag körül kiterjedt, zöld színű üstököslégkör, úgynevezett kóma alakult ki, amely meghatározza kinézetét. A kómából jelenleg szélesre nyílt, legyező alakú, rövid, sárgásfehér porcsóva ered, amelynek széle a nagy felbontású felvételeken szálas. A széles, tömzsi porcsóva mellett egy rendkívül hosszú, halvány, egyenes ioncsóva is kiindul az üstökösből, amely mint egy fejsze nyele, tartja a széles baltafejet magán.

agrotrend.hu / Index

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés