Új világrekord: 12 ezer kilométeres távot tett meg pihenő nélkül egy vándormadár!

A Global Flyway Network, a parti madarak vonulását nyomon követő természetvédelmi csoport tavaly már figyelemmel kísérte a madarat: lábára akkor egyedi színes szalagokat rögzítettek (két kék, egy piros és egy fehér szalag, így lett a neve a színek alapján "4BBRW"), valamint egy apró műholdas GPS érzékelővel is ellátták.

A múlt hónapban így végre nyomon követhették a kis goda és társai vándorlását, Alaszkától egészen Új-Zélandig. Az adatokból kiderült, hogy a madár több mint 12 ezer kilométeres távot repült a Csendes-óceán felett, óránkénti mintegy 88 kilométeres sebességgel, mindezt 11 napon át megállás nélkül, és eközben valószínűleg nem is aludt! Páratlan teljesítményével új távolsági rekordot állított fel a "pihenő nélküli repülés" kategóriában. Az előző rekordot egyébként egy nőstény kis goda állította fel még 2007-ben, 11.667 kilométeres megtett távval. A tudósok szerint az idei rekorder segítségére volt az erős keleti szél.

A kis godák a nyarakat az Északi-sarkon töltik: itt szaporodnak és gyűjtenek energiát a nagy útra. Part menti puhatestűekkel, rákokkal és férgekkel hízlalják fel magukat, szinte megduplázván korábbi súlyukat. Ennek a plusz súlynak a ellensúlyozására testükben összehúzódnak azon szerveik – például gyomruk és a májuk – melyeknek nem sok hasznát veszik utazásuk során.

Miután készen állnak a felszállásra, átrepülnek az alaszkai Aleut-szigetek fölött, majd délnek indulnak, hogy a telet a melegebb éghajlatú Új-Zélandon töltsék. Márciusban aztán elhagyván a szigetet, Ausztrália felett, Ázsia keleti partja mentén, majd Oroszországon át repülnek, hogy végül Alaszkában befejezzék vándorlási körüket.

Fotó: wikimedia

Bármennyire is fárasztónak tűnhetnek ezek a Csendes-óceánon átívelő vándorutak, a kis godák egyedülálló módon alkalmazkodtak a nagy táv teljesítéséhez. "Hihetetlenül hatékony az energiafelhasználásuk" – nyilatkozta Jesse Conklin a Global Flyway Network tudósa nemrégiben a The Guardian-nek. – "Úgy tervezték meg őket, mint egy sugárhajtású vadászgépet. Hosszú, hegyes szárnyakkal és igazán karcsú alkattal rendelkeznek, ami aerodinamikai szempontból rengeteg potenciált ad nekik.”

Miközben a tudósok azon dolgoznak, hogy jobban megértsék a madárvándorlást, továbbra is kíváncsiak arra, hogy a vándormadarak hogyan tudnak évről évre eligazodni a világ minden táján. Úgy tűnik, hogy – hasonlóan például a pompás királylepkékhez –  "egy belső iránytűvel rendelkeznek, ami érzékeli a föld mágneses terét." " – nyilatkozta Conklin. – "A madaraknak valóságos fedélzeti térképük van… Napokig repülnek a nyílt óceán felett a Csendes-óceán közepén, ahol egyáltalán nincs föld… Aztán eljutnak Új-Kaledóniába és Pápua Új-Guineába, ahol elég sok sziget van, és lehet, hogy antropomorfizálunk, de valóban úgy tűnik, hogy elkezdik a földet észlelni, és mintegy azt gondolják: „Ó, itt el kell kezdenem kanyarodni, különben eltévesztem Új-Zélandot!"

agrotrend.hu / Ecolounge