Hírek

Új vezetéken kaphat földgázt Európa

Az év végére születhet döntés az Európát a Földközi-tenger keleti térségében található gázmezőkkel összekötő vezetékről.

"A végső döntést az év végére hozzuk meg és ennek birtokában a projekt 2027-re tűnik megvalósíthatónak" – mondta Fabrizio Mattana, az Edison gázipari ügyvezető alelnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

Az izraeli partoknál elterülő tengeri gázlelőhelyeket Olaszországgal összekötő kétezer kilométeres vezeték szállítási kapacitása évi 10 milliárd köbméter lenne. A mintegy 6 milliárd eurós beruházási projekt kivitelezésében izraeli, ciprusi és görög vállalatok is részt vesznek. Az IGI Poseidon projekt vezetői a francia EDF olasz leányvállalata, az Edison, valamint a görög DEPA International Projects.

Fotó: Getty Images

A tenger alatti gázmezők egy részén már folyik a kitermelés. A mezők éves kapacitása 28 milliárd köbméter, ám ez fejlesztéseknek köszönhetően az elkövetkező években növekedni fog. A földgáz harmadát Egyiptomba és Jordániába szállítják. "Ha figyelembe vesszük a kapacitás regionálisan fel nem használt részét, valamint a mezők fejlesztéséből várható további mennyiséget, akkor legalább 20 éven keresztül évi 20 milliárd köbméter állhat a rendelkezésünkre" – mondta Mattana. A vezeték szállítási kapacitását a projekt második fázisában évi 20 milliárd köbméterre lehet növelni. A vezeték kivitelezése emellett lehetővé teszi majd hidrogén szállítását is.

Az Edison a nyár vége felé tervezi lebonyolítani a projekt piaci megvalósíthatóságának felmérését mind keresleti, mind kínálati oldalon, és amennyiben pozitív eredményre jut, akkor megvizsgálja uniós források biztosításának lehetőségét is az orosz gázszállítások pótlására szolgáló gázvezeték kivitelezéséhez. Az Európai Unió ugyanis 2021-ben 155 milliárd köbméter földgázt importált Oroszországból,

szükségletének 45 százalékát az IEA (International Energy Agency) Nemzetközi Energiaügynökség adatai alapján. Az EastMed-Poseidon gázvezeték projekt szerepel ugyan az EU 2021-ben publikált "Közérdekű Projektek" (Projects of Common Interest) listáján, a Greenpeace azonban környezetvédelmi és geopolitikai okokra hivatkozva a projekt finanszírozása ellen lobbizik Brüsszelnél.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés