Hírek

Új kutatás indult a biobúza vizsgálatára

Új vizsgálatok indulnak az ökobúzafajták tesztelésére az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) irányításával.

A hiánypótló kutatásban a szakemberek ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelik a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búzafajtákat – közölte az ÖMKi.

fotó: needpix.hu

A vizsgálat célja egyebek mellett, hogy minél több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerüljön a pékségekbe és a hazai fogyasztók asztalára. A közlemény szerint az országosan hét helyszínen több mint 20 búzafajtával indított tesztek eredményei segíteni fogják a gazdákat abban, hogy a térségükben legjobban teljesítő fajtákat válasszák ki saját, ökológiai művelésbe vont területeikre. Az új kisparcellás biobúza-kísérletekről november 3-án, a magyar tudomány ünnepén számolt be az ÖMKi.

A szakemberek abban bíznak, hogy a kutatás, az ÖMKi 2012 óta működő "on-farm" fajtakísérleteivel együtt tovább erősíti a termelők sikeres átállását az ökológiai termesztésre, amelynek egyik alapvető feltétele a termőhelyhez alkalmazkodó, ellenálló fajták megválasztása. A hazai on-farm biogabona-kutatások alkalmával eddig nagy parcellákon vizsgálták a hagyományos búzafajták mellett az úgynevezett ősgabonák teljesítményét.

A globális kihívások, például a klímaváltozás, a népességnövekedés, a talajdegradáció vagy éppen a körülöttünk zajló világjárvány fokozottan rávilágítanak a biztonságos élelmiszerellátás fontosságára, vagyis a helyben, fenntartható módszerekkel megtermelt, egészséges és elérhető élelmiszerek stratégiai szerepére – mutatnak rá.

Magyarországon is érezhető a fordulat, amely a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott mezőgazdaság irányából egyre inkább az agroökológiai módszereket alkalmazó termelés felé mutat. Ezt igazolja többek között, hogy a biogazdálkodásba bevont területek mérete az elmúlt öt évben megduplázódott és fokozott figyelmet kapnak az ökológiai gazdálkodást segítő tudományos kutatások.

"Az országos kisparcellás ökobúzafajta-teszthálózat elindításával nagy lépést teszünk a fenntartható mezőgazdaság előmozdításáért, hiszen az ország hét térségében tudunk eredményeket bemutatni a fenntarthatóság iránt elkötelezett gazdálkodóknak a sikeres fajtaválasztás érdekében. A hálózattal egyúttal régi hiányt pótlunk, hiszen a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott termesztésben már régóta működik országos kisparcellás fajtavizsgálati hálózat" – mondta el Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

fotó: pixabay.com

A közlemény szerint a kisparcellás fajtavizsgálatokat gazdák bevonásával, a hazai agrárkutatásban élen járó intézmények, a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem és a Karcagi Kutatóintézet közreműködésével végzik. A tudományos kísérletekben kiemelt partnerük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Fontosnak nevezik, hogy a teljes ökológiai termékpálya, vagyis a biobúza-termesztés mellett az őrlés és a feldolgozás is itthon valósuljon meg, és a helyben előállított biotermékekre rátaláljon a magyar gasztronómia. Ezért, mint írják, az ÖMKi létrehozott egy gazda-molnár-pék adatbázist, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés