Hírek

Új jogszabályok lépnek életbe az erdőgazdálkodás ágazatában

2020. szeptember 17-én tartotta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a magán-erdőgazdálkodás szerveződéseinek és szakirányításának új jogszabályi kereteiről szóló online tájékoztatófórum-sorozatának harmadik rendezvényét, ahol a megbízott erdőgazdálkodói jogviszony kivezetéséről, illetve az ennek kapcsán felmerülő feladatokról és lehetőségekről volt szó.

Mint ahogy arról már többször tájékoztatást adtunk, a jelenlegi erdőtörvény 2009. évi hatályba lépése előtt nagy számban kötött erdőgazdálkodási megbízási szerződések 2021 végével érvényüket veszítik – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

fotó: pixabay.com

A megbízási jogviszony kivezetése a feleknek lehetőséget ad az eddigi tevékenység, illetve kapcsolat értékelésére, valamint a folytatásra vonatkozó döntésekre, amire az új jogszabályok értelmében számos lehetőség van. Azonban bármelyik működési formát választják, az átalakulás mindegyik esetben jelentős szervezőmunkát igényelhet. Ugyan a határidő még távolinak tűnik, célszerű a tervezést már időben megkezdeni, és abba tanácsadóként bevonni a tevékenységük során eddig közreműködő erdész szakembert, vagy a környéken tevékenykedő más erdészeti szakirányító vállalkozást is.

A megbízási jogviszony helyett választható működési formákról, jogcímekről az online tájékoztatófórum-sorozat további előadásain adunk majd bővebb tájékoztatást.

A mostani és a korábbi fórumokról készült videofelvételek és előadásanyagok a sorozat  pdfrendezvénynaptárjából (235 KB) érhetők el.

A következő online találkozó 2020. szeptember 24-én 15 órakor kezdődik, és az erdők tulajdonosi használati lehetőségeinek ismertetésével foglalkozik, amelyre a rendezvénynaptárban foglaltak szerint lehet regisztrálni.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés