Hírek

Ugyan mi fejlődik az ördögharaptafüvön?

Ha még az ördögharaptafűről nem hallott, nem csoda. A növény egy nagyon ritka és veszélyeztetett faj túlélésének záloga.

A lápi tarkalepke csak néhány lápréten maradt fent, hernyói pedig nedves helyeken szinte kizárólag az ördögharaptafüvön fejlődnek, írta a Turista Magazin. Utóbbi egy kékeslila virágot hozó loncféle, ami onnan kapta a nevét, hogy a népmesék szerint az ördög leharapta a gyökerét a gyógyító ereje miatt.

Fotó: őrségi Nemzeti Park

A lepke erre a növényre rakja a petéit. A hernyók április végén bábozódtak be, és most, május elején bontottak szárnyat az őrségi Nemzeti Parkban.

Az igazgatóság tavaly egy projektet indított, ami a lepkék megmentésére irányul. A következő hat évben kiemelten foglalkoznak tehát a lápi tarkalepkével és annak élőhelyével. A célok között szerepel, hogy visszatelepítsék oda, ahonnan korábban kipusztult.

Fotó: őrségi Nemzeti Park

Elsőként a lepkepopulációk méretét állapítják meg: a rajzási időszak alatt több alkalommal befogják és egyedi sorszámmal látják el a lepkéket – írják a honlapon. A visszafogási arányból tudnak majd következtetni a populáció nagyságára. A műveletet a projekt végeztével megismétlik, így látják majd, mennyire voltak eredményesek az intézkedések.

A lápi tarkalepke egyébként nemcsak nedves élőhelyeken, de száraz gyepekben is felbukkanhat. Nálunk csak a Dunántúlon fordul elő. A Kárpát-medencében három állománya él: a nyugati határszélen, a Bakonyban és Somogyban, illetve Erdélyben. Július közepéig találkozhatunk vele, napfényes időben virágról virágra repülve láthatjuk. Éjszaka, illetve ha hűvösebb vagy csapadékos az időjárás, egy masszívabb növényre telepszik le.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés