Hírek

Üditőitalok áraival ügyeskedő élelmiszerláncokra csapott le a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait.

A megállapodás résztvevői kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet alakítottak ki. Az elmúlt napokban országszerte tartottak rajtaütéseket az üdítőgyártó és forgalmazó cég, illetve az üzletláncok telephelyein a GVH munkatársai.

A tájékoztatás szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalatát – többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazóját – a HoReCa (szállodák, éttermek, kávéházak) ágazat vizsgálatában beszerzett bizonyítékok alapján már február óta vizsgálta a versenyhatóság. A cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit a hazai vendéglátóegységekben, illetve nagykereskedelmi forgalmazás során.

Fotó: wikimedia

A lefoglalt dokumentumok alapján az üdítőgyártó nem csupán a nagykereskedelmi és a vendéglátó szektorban, hanem valószínűleg a kereskedelmi szektorban is rögzítette az általa forgalmazott ital- és egyéb termékek árait. Így elkerülhették az árversenyt a népszerű márkáknál, mint az Apenta, a Kubu vagy a Nestea. A GVH május 23-án újabb eljárást indított a Maspex Olympos Üdítőital Gyártó Kft.-vel és számos élelmiszeripari forgalmazó partnerével szembe, ami helyszíni rajtaütésekkel indult az érintett cégek telephelyein.

Az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették, az a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – fűzte hozzá a GVH.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés