Hírek

Tűzifával segített az Egererdő Zrt.

A 2011 óta sikeresen működő szociális tűzifa programban az Egererdő Zrt. idén 80 térségi önkormányzat rászoruló családjának biztosít tűzifát.

A Belügyminisztérium által meghirdetett pályázaton az 5000 fő alatti lakossal rendelkező önkormányzatok pályázhattak, az idén 5 milliárd forintos keretösszegű támogatásra. A nyertes pályázó helyi önkormányzatokból, az Egererdő Zrt.-vel szerződöttek 100%-ban keménylombos tűzifát igényeltek – tájékoztatta portálunkat szerdán Vigh Ilona, az Egererdő Zrt. kommunikációs és közjóléti vezetője.

fotó: pixabay.com

– A mihamarabbi segítségnyújtás érdekében a társaságunk már ősszel megkezdte a tűzifa kiszállítását az önkormányzatokhoz. Az október közepétől csapadékosra forduló időjárás nem könnyítette meg az erdőgazdaság dolgát, de a társaság felkészültségének és több éves tapasztalatának köszönhetően január elején elmondhatjuk, hogy a teljes igényelt mennyiség közel 60%-át sikerült teljesíteni – közölte Zay Zsolt, az Egererdő Zrt. kereskedelmi vezetője. A kormány által erre a célra biztosított keretösszeg folyamatos emelkedésével az önkormányzatok igénye is egyre nőtt. Míg 2017-ben 8000 köbméter szociális tűzifa került leszállításra, addig 2020-ra az igényelt mennyiség már 13 ezer köbméterre emelkedett.

Az egyes önkormányzatok igényei a 30 köbmétertől a közel 900 köbméteres mennyiségig változnak. Az összességében több ezer köbméteres megrendelés kiszállítása igen nagy feladat, melynek szervezésében segítjük az önkormányzatokat, fuvarozó vállalkozóink bevonásával.

agrotrend.hu / heol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés