Hírek

Tudnivalók az Agro-ökológiai Programról

A 2023-as támogatási évben a legnagyobb újdonságot a 202 millió euró keretösszegű Agro-ökológiai Program (AÖP) jelentette a közvetlen támogatások rendszerében, amire az előzetes várakozásokat meghaladó módon, 62 ezer kérelmen keresztül összesen 4 millió 72 ezer hektárra nyújtottak be támogatási igényt a gazdálkodók – adott tájékoztatást a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Feldman Zsolt egyúttal a legfontosabb feladatokra is felhívta a figyelmét az érintett gazdálkodóknak. Elmondta, hogy a hazai szántókból 3,49 millió hektárt vontak be, 247,6 ezer hektár nem Natura2000-es gyep, 240,4 ezer hektár Natura2000 gyep és 94,1 ezer hektár ültetvény.


Fotó: Agrárminisztérium

Kiemelte, hogy a szántóknál a legnépszerűbb gyakorlatok sorrendben a növénytermesztés diverzifikációja, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása, majd a talaj- és növénykondícionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása voltak. Gyepeknél a leginkább választott gyakorlatok sorrendje az extenzív gyepek legalább évi egyszeri kaszálása, a gyepek megőrzése, a pásztoroló illetve szakaszos legeltetés, majd a kizárólag alternáló kasza használata. Ha az ültetvényeket nézzük, a legnépszerűbb gyakorlatok az ültetvények talajtakarása évelő kultúrák fenntartásával vagy gyepesítéssel, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása ültetvényekben és a méhekre veszélyes szerek használati tilalmának vállalása volt.

Feldman Zsolt szerint már a kérelembenyújtás időszakában megtapasztalta minden érintett, hogy új szemléletet és a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel a teljes gazdaság tekintetében e program. Fontos, hogy a támogatást igénylő gazdálkodók a következő hónapokban tudatosan kövessék az AÖP igénylése során tett kötelezettségvállalásaikat.

A teendők között egyaránt vannak gyakorlati és adminisztratív természetűek:

  • akár szántós, gyepes vagy ültetvényes gyakorlatról van szó, a vállalt tevékenység szinte minden esetben valamilyen konkrét gazdálkodási eseményhez (vetéshez, kaszáláshoz, betakarításhoz, növényápoláshoz, stb.) kapcsolódik. Legyenek figyelemmel az AÖP-ös vállalásaikra, amikor ezeket megvalósítják;
  • az egyes gyakorlatokhoz tartózó agrotechnikai műveleteket ne mulasszák el bejelenteni az egységes kérelem felületén, hiszen ennek rögzítése ugyanolyan fontos, mint maga a gyakorlatban elvégzett művelet;
  • vezessék a Gazdálkodási Naplót akár papíron, akár elektronikusan, de mindenképpen elektronikusan kell majd benyújtaniuk. A naplónak naprakésznek kell lennie egész évben a vezetés módjától függetlenül, hiszen egy esetleges helyszíni ellenőrzés során ez az egyik vizsgált alapdokumentum;
  • a legeltetéses gyakorlatot választó termelők szenteljenek figyelmet a legeltetési napló vezetésére;
  • a méhbarát növényvédelmet választó termelők minden egyes növényvédőszeres kezelésnél figyeljenek, hogy megfelelő készítményt válasszanak;
  • ahol mikrobiológiai készítmény, kondicionáló vagy biológiai ágens kijuttatását vállalta a termelő, minden tekintetben kövesse az engedélyokirat és a felhasználási útmutató instrukcióit. A kijuttatott készítmény származásáról, mennyiségéről a megfelelő dokumentumokat őrizzük meg;
  • az önkéntes táblaméret korlátozást választó termelők mihamarabb győződjenek meg róla a helyszínen, hogy a szomszédos táblák bármelyikén van-e az övével megegyező növénykultúra. Ha van ilyen, ott haladéktalanul ki kell alakítani a legalább 3 méteres elválasztó sávot;
  • a forgatás nélküli művelést vállaló termelők figyeljenek, hogy minden egyes olyan műveletet jelentsenek be az Egységes Kérelem felületén, amely a talajfelszín bolygatásával jár (pl. kultivátorozás, vetés, hengerezés is, nem csak az ún. alapművelések);
  • alternáló kaszás gyakorlat teljesítésekor gondoskodjunk róla, hogy a megfelelő georeferált fotót a MobilGazda alkalmazáson keresztül feltöltsék.

A fenti teendők elvégzése mindenképpen szüksége ahhoz, hogy ebben az új, Európai Unió által előírt támogatási programban eredményesen vegyenek részt és hozzáférjenek a támogatáshoz – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés