Hírek

Tovább nőhetnek az iskolai menzaárak az infláció miatt

Az önkormányzat pénzügyi helyzetétől és anyagi mozgásterétől is függ, hogy az óvodai étkezési díj, valamint az iskolai étkezés ára hogyan változik idén.

Szorongatott helyzetbe kerültek a közétkeztető cégek – írja a vg.hu. Jó hír viszont, hogy az ukrajnai háború a várakozásokkal ellentétben nem okozott élelmiszer-ellátási problémákat, az alapanyag-szállítás folyamatos maradt, és nem kellett újratervezni a menzai étlapokat. Az előfizetések és a lemondások száma a járvány előtti szinten stabilizálódott ebben a tanévben.

Ágazati becslések szerint viszont 30 százalék körüli díjemelést lett volna reális érvényesíteni, de jellemzően csak 20 százalék körüliről tudtak megállapodni a közétkeztető cégek az önkormányzatokkal. Pedig a rugalmas árazás egyre indokoltabbnak látszik az inflációs nyomás és az ingadozó energiaárak miatt.

Az élelmiszer-infláció már novemberben 44 százalékra nőtt, ez a menzai cégek gazdálkodását rendkívüli mértékben megterheli, hiszen költségszerkezetük nagy részét épp az élelmiszer-beszerzés teszi ki.

Fotó: MTI

"Hatalmas probléma az árak tervezhetetlensége, szinte általánossá vált, hogy néhány nappal az esedékes emelés előtt értesülnek az új árakról, amikor az aktuális étlap már régen összeállt, és csak utólag lehet finomhangolni a részleteket" – mondta Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) közösségi étkeztetési szekciójának vezetője.

Szerinte az élelmiszer-beszállítókkal szemben az infláció és az energiaárak emelkedése nyomán elveszítették az alkupozíciót a cégek. A Covid után jött az infláció, és egyelőre nem lehet látni, hol áll meg a folyamat. A szektor egy része az éves inflációs adatokra vár, és aki nem ehhez kötötte az automatikus idei díjemelést, most komoly alkudozásra kényszerülhet.

Az infláció munkaadóként is terheli a cégeket, hiszen a bérfejlesztés elkerülhetetlen a dolgozók megtartása miatt. Tavaly szeptemberben 15 százalékos béremelést hajtott végre több közétkeztető, de idén is legalább ilyen mértékben kell tovább növelni a fizetéseket. Mindezek együttesen tovább emelik az önköltségeket, egyúttal a tervezhetetlenséget is, hiszen meg kellene becsülni azt is, hogy 2023-ban mennyivel módosítsák a szolgáltatási szerződések díjtételeit.

Sáfár Ferenc szerint a tervezhetetlenség nagyon megnehezíti az életüket, de a szakma helytáll, ugyanis nem csökkent a szolgáltatási minőség, és alapvetően nem nyúltak hozzá az étlapokhoz. A menzai étkezés a diákok részére még mindig a legolcsóbb és a legkedvezőbb megoldás, az önkormányzatok többsége a költségek általuk meghatározott részét átvállalja. Így tehán van, ahol a szülők semmit, máshol a teljes költségnövekedést megérzik majd a saját pénztárcájukon is hamarosan.

A támogatás mértékéhez hasonlóan egy ebéd ára is nagyon eltérő lehet, nemcsak korosztálytól, hanem akár országrésztől függően, még cégen belül is vannak különbségek. Az árazás jellemzően üzleti titok, hiszen a költségek sem azonosak, a dolgozók bérezésétől a helyiségbérleti díjon át számtalan összetevőjük van. A portál körképe szerint egy-egy iskolai ebédért az állami intézményekben többnyire 500–800 forint közötti összeget fizetnek a szülők, ami már az önkormányzatok által támogatott ár.

agrotrend.hu / Infostart

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés