Hírek

Tovább kell erősíteni az agrárkapcsolatokat az Egyesület Államokkal

A versenyképesség, az élelmiszer-önellátás és a fenntarthatóság hármasának egyensúlyban tartása szükséges ahhoz, hogy hosszú távon is eredményes és fenntartható legyen az agrárium – jelentette ki Nagy István az amerikai Kongresszus Mezőgazdasági Bizottságának elnökével, Glenn Thompsonnal történt találkozóján, Washingtonban.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a szélsőséges időjárás globális kihívások elé állítja hazánkat is, amit egyedül nem tudunk megoldani, ezért számítunk az olyan szövetségesekre, mint az Egyesült Államok, írta az agrártárca.A klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez és társadalmi elvárásoknak történő megfeleléshez elengedhetetlen a precíziós technológiák alkalmazása. A folyamatos változások következtében ma már nem művelhetünk úgy földet, ahogy azt apáink tették.

A klímaváltozásért nem lehet a gazdatársadalmat felelőssé tenni. Szövetségesek és barátok kellenek, hogy a termelőket meg tudjuk védeni. Nem veszélyeztethetjük az élelmiszer ellátást, de az unokáink számára is biztosítani kell az élhető környezetet – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar alapjaiban újul meg, az Egyesült Államok pedig egyszer már komoly szerepet játszott a hazai agrárium modernizálásában, amire most is szeretnénk támaszkodni. Nagy István az agráriumban lévő generációváltásra is felhívta a figyelmet. Perspektívát kell adni azzal kapcsolatban, hogy érdemes gazdálkodni, ami nem pusztán egy szakma, hanem egy életforma.

Ha a magyar fiatalok megtanulják a tengeren túli technológiákat és kapcsolatokat építenek ki az Egyesült Államokban, akkor később a gazdasági együttműködések területén is még eredményesebbek lehetünk. Emellett az is lényeges, hogy a Magyar Országgyűlés és a Kongresszus Mezőgazdasági Bizottsága még szorosabban együttműködjön egymással, így sokkal jobban fel lehet hívni a társadalom figyelmét a mezőgazdaság nélkülözhetetlen szerepére és az agráriumban zajló változásokra. Ha a gazdaság jól működik, akkor az agrárpolitika is sikeres – fejtette ki.

A további eredményes együttműködés érdekében Nagy István hivatalos látogatásra hívta a Kongresszus Mezőgazdasági Bizottságának elnökét Magyarországra. 

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés