Hírek

Tovább esett, telibe találta a jegybanki célt az infláció

Októberben 3 százalék volt az előző évhez képest mért infláció – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A tényadat mindössze 0,1 százalékkal lett alacsonyabb a Világgazdaság elemzői konszenzusánál, illetve a jegybanki előrejelzési sávnál (3,1-4,1 százalék).

Szeptemberhez képest 0,2 százalék volt a drágulás üteme – írja a Világgazdaság. A tényadat megegyezik a Magyar Nemzeti Bank céljával. Az éves maginfláció 3,8 százalék volt októberben, ami jelentős csökkenés a szeptemberi 4 százalékhoz képest.

Augusztusban a fogyasztói árindex 3,9 százalék volt, vagyis megközelítette az MNB inflációs célsávjának tetejét jelentő 4 százalékot. Szeptemberben jelentős mértékben, 3,4 százalékra esett a pénzromlás üteme, majd ez a folyamat folytatódott októberben.

A mérséklődő infláció teret adhat a jegybanknak ahhoz, hogy lazább monetáris politikával támogassa a gazdaság talpraállását, azonban a szakértők szerint az MNB a frissített előrejelzés ismeretében, decemberben tehet lépéseket.

Fotó: VG

A leggyorsabban továbbra is az élelmiszerek drágultak, mintegy 6,5 százalékkal, illetve a dohány-szeszes ital is 6,1 százalékkal kerül többe – ez utóbbit elsősorban a jövedéki adó emelése mozgatja. A tartós fogyasztási cikkek 2,9 százalékkal, a piaci szolgáltatások 2,4 százalékkal drágultak. A háztartási energia inflációja mindössze 0,2 százalék volt, az üzemanyagokért 5,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel korábban. A ruhanemű 0,5 százalékkal lett olcsóbb.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés