Hírek

Tovább erősödik az együttműködés hazánk és a FAO között

Magyarország a FAO elkötelezett partnereként csaknem 50 országra kiterjedő nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektek finanszírozásával segíti a fenntartható fejlődési célok elérését – emelte ki Nagy István agrárminiszter, a FAO főigazgatójával, Qu Dongyu-vel folytatott tárgyalásán.

A főigazgató november 25-27 között érkezett hazánkba, hogy megbeszélést folytasson magyarországi partnerével, Nagy István agrárminiszterrel. Egyben meglátogatja a FAO immáron csaknem másfél évtizede Budapesten működő hivatalait, Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalát, valamint a Budapesti Közös Szolgáltató Központot, írta az agrártárca.

A megbeszélés során a miniszter hangsúlyozta: hazánk számára kiemelten fontos a szakosított ENSZ-szervezetek magyarországi jelenléte. A magyar kormány helyet biztosít a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalának, valamint a FAO Budapesti Közös Szolgáltató Központjának, amelyek több száz, többnyire magyar alkalmazott részére teremtettek munkahelyet. A tárcavezető biztosította a főigazgatót arról, hogy a 2007 óta megkezdett együttműködés a jövőben is töretlen marad: az Agrárminisztérium továbbra is ösztöndíjakat biztosít a fejlődő országokból érkezett fiatalok mester szintű tanulmányainak folytatásához. A minisztérium változatlanul támogatja a FAO projektjeit is, amelyekhez magyar szakértőket is rendelkezésre bocsát.

Fotó: Fekete István

A felek számos olyan globális kérdést is érintettek, mint az élelmezési rendszerek átalakításának fontossága, amely kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott.  Egyetértettek abban is, hogy a Magyarország szomszédságában zajló háború nem csupán régiónkban van negatív hatással az élelmezésbiztonságra, hanem a globális élelmiszerellátást is befolyásolja, és nagy nyomást gyakorol a gazdaságra, különösen a mezőgazdasági ágazatra. Nagy István vízgazdálkodási kérésekről is beszélt.

Kifejtette, a megoldásokat kell találni a csapadékhiányra és az aszályra, éppen ezért az öntözésfejlesztés a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. A FAO főigazgatója meghívta az agrárminisztert a nemzetközi szervezet római központjába, hogy ott mutassa be a magyar vízgazdálkodás tapasztalatait.

A főigazgató köszönetet mondott a Magyar Kormánynak a FAO tevékenységének folyamatos támogatásáért és hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is számít Magyarország közreműködésére szervezet munkájának támogatásában.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés