Hírek

Több mint húszezer kilogramm ponty került a Balatonba Alsóörsön

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai a héten folytatják az őszi haltelepítéseket. Szeptember 30-án két helyszínen összesen 21 497 kilogramm háromnyaras pontyot telepítettek a Balatonba. Ezzel együtt idén már 129 335 kilót teljesítettek a 300 ezer kilogrammos éves pontytelepítési kötelezettségükből.

A halgazdálkodási társaság a kisebb autóit Balatonlellére és Siófokra küldte, míg a pótkocsis kamionjukkal a nagyobb mennyiségű halat Alsóörsön engedték a Balatonba – írta a veol.hu. A Veszprémvidéki Horgászegyesület kikötőjében egy pótkocsis kamionról 10 103 kilogramm ponty került a Balatonba. Terveik szerint a héten még Balatonlellén, Balatonfüreden és Tihanyban várható háromnyaras pontytelepítés.

Nagy Gábor horgászati ágazatvezetőtől megtudtuk Alsóörsön, hogy szeptember 28-án kezdték meg a lehalászást a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Irmapusztai telephelyén. A tógazdaságban ilyekor ősszel kezdődik a „betakarítás”, amikor lehalásszák az addig nevelt halakat, melyek nagy része aztán a Balatonba kerül.

Fotó: veol.hu

A fő telepített hal a ponty. Az éves telepítési kötelezettségünk 300 tonna, ebből már a tavaszi és nyári előtelepítések során valamivel több, mint 90 tonnát tudtunk telepíteni – nyilatkozta az ágazat vezető, aki hozzátette még, hogy a haltelepítéseket a Balaton keleti medencéjében kezdik általában, mert itt gyengébbek a fogási viszonyok, ezért így szeretnének segíteni az ősszel próbálkozó horgásztársakon. A cél az, hogy karácsonyig telepítsék az előírt mennyiséget, sőt szeretnék meghaladni azt. Emellett telepítenek majd hat tonnányi egynyaras süllőt is.

A haltelepítőket elkísérte a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének (BHSZ) néhány képviselője is.

Fotó: veol.hu

A BHSZ alapvető feladata a horgászok érdekképviseletének ellátása. Ennek keretében most ősszel lehetőséget kaptunk arra, hogy az Irmapusztai telephelyen, ahol a lehalászás történt, megtekinthessük a lehalászás, a betárolás és a szállítás folyamatát. Ezáltal lehetőségünk volt arra is, hogy az elhozott halak mennyiségét is leellenőrizzük. Folyamatosan ott voltunk a mérlegelésnél, és elkísértük a halakat szállító kamiont a Veszprémvidéki Horgászegyesület alsóörsi kikötőjében, ahol a pontyokat a Balatonba engedték – nyilatkozta Balogh Tibor, a BHSZ elnöke.

agrotrend.hu / veol.hu

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés