Hírek

Tisztítsuk meg az országot!

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága területén a dél-borsodi Mezőcsáton pénteken, a település határában több tízköbméternyi illegálisan lerakott szemetet szedtek fel és szállítottak el.

A helyszínen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta: a kormány a februárban elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv elfogadásával a tiszta, szép és élhető Magyarország mellett tette le voksát – írja az Agrárminisztérium. A nyolc pont köré szerveződő intézkedéscsomag egyik sarkalatos része az illegálisan lerakott hulladékok felszámolása és az újratermelődés megakadályozása, ami ma egy állandóan aktuális probléma Magyarországon.

A tapasztalatok szerint ugyanis ahol egyszer illegális hulladékot helyeznek el, ott az újból megjelenik, sok esetben nagyobb mennyiségben, mint az első alkalommal – tette hozzá.

Fotó: Fekete István

A Tisztítsuk meg az országot programmal az illegális lerakókat számolják fel 2020 és 2022 között, a kormány több eszközzel tudja támogatni a hulladékok illegális lerakásának megakadályozását és újrahasznosításuk arányának növelését. Jelenleg is folyamatban van két pályázat – a Belügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinációjában -, amely a települési önkormányzatoknak, valamint civil és egyházi szervezeteknek nyújt támogatást a hulladékok felmérésére és elszállítására – mondta a kormányszóvivő.

Fotó: Fekete István

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára ismertette, hogy az országos programban a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a települési önkormányzatok mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok is részt vesznek. 

Cél az, hogy az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott hulladékokat elszállítsák, tisztuljon a környezet, és meg kell előzni azt, hogy a továbbiakban ilyenek előforduljanak  – mondta az államtitkár.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára arról szólt, hogy a dél-borsodi mezőség nagy természeti értékekkel bír, a terület a Bükktől a Tiszáig terjed, a természet- és környezetvédelem itt különösen fontos.

Az is lényeges, hogy ne csak az állam vegyen részt ebben a feladatban, hanem az önkormányzatok, a civil szervezetek, a gazdálkodók és a magánszemélyek is. Mint mondta: az ország egész területét rendben, tisztán kell tartani, ezért is szerveznek ilyen akciókat.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés